A neves szakember a játékosként sikeres Carmen Amarieit váltja a Rapid kispadján, akinek irányításával az együttes eredményei az új igazolások ellenére elmaradtak a várakozásoktól a bajnokság elején.
A fővárosi klub ugyanis azt szeretné, ha belátható időn belül ütőképes gárdát alakítanának ki, és ismét az ország legjobbjai közé tartozzanak.
Az új projekt elején azonban gyengén teljesítenek, a csapat mindössze két pontot szerzett a 15-ből az első öt mérkőzésén. Ezért döntöttek az edzőváltás mellett, és kérték fel
a spanyol női válogatottal világbajnoki ezüstérmes Carlos Vivert a klub szakmai vezetésére.
Az előző év végén Japánban megrendezett világbajnokság döntőjében a spanyolok nagy csatában 30–29-re maradtak alul Hollandiával szemben.
A szakvezető 2017 óta spanyol szövetségi kapitány, a Rapidot a nemzeti együttessel párhuzamosan irányítja.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!