Csütörtökön délután a városi sportcsarnokban a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásnak 5. fordulójában a VSK Székelyudvarhely a Bukaresti Steauát fogadta. A hazaiak pont nélkül álltak még a bajnokság ezen szakaszában, míg a fővárosiak minden eddigi találkozójukat megnyerték. Sőt, a kupakiírásban is bejutottak a négyes döntőbe.
Nem ijedt meg a Palatka Barna által irányított fiatal együttes a listavezetőtől, a meccs elején még vezettek is. Varó Lajos védéseinek, Alexandru Reuț gólerősségének köszönhetően az első játékrészben végig ott volt a Steaua sarkában a VSK, a szünetkor 15–16 állt az eredményjelzőn.

A második felvonást is remekül indította a házigazda, a 38. percben 19–18-ra vezetett. Ekkor összekapta valamelyest magát a több olyan kézilabdázót a keretében tudó bukaresti alakulat, akik több idényt lehúztak az élvonalban. Visszaállították a kétgólos különbséget.
Csakhogy ezt a sebességváltást még elbírta a székelyföldi csapat. Varó a kapuban továbbra is remekelt, gyorsan kiegyenlített a hazai gárda, a mintegy 600 szurkoló bíztatásával úgy vágott neki az utolsó tíz percnek, hogy kettővel vezetett (27–25).

A végjátékban zsinórban háromszor zörgette meg a hálót a Steaua, az 55. percben már ők voltak előnyben. Reuț egyenlített ki, a tizedik gólját jegyezte (30–30).
A végjáték idegtépő volt, mindkét gárda előtt megvolt a lehetőség, hogy megszerezze a győzelmet. Itt is, ott is kimaradtak a támadások, a dudaszókor pedig döntetlen állt az eredményjelzőn.
A VSK Székelyudvarhely számára ez felér egy diadallal.
VSK Székelyudvarhely–Bukaresti Steaua 31–31 (15–16).
A hazaiak gólszerzői: Alexandru Reuț 10, Ianis Petrea 7, Szász Előd 6, Menyhárt Barna 3, Tornai Balázs, Bodor Tas, Csog József, Csibi Hunor és Putnoky Szabolcs 1-1.
Hetesek: 2/1, illetve 5/3.
Kiállítások: 4–6 perc.
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!