Villámrajtot vettek a franciák (5-1), már a hatodik percben időkérésre kényszerítve a négy sikerükkel kontinensbajnoki csúcstartó skandinávokat. Sorai rendezése után egy gólra faragta hátrányát Svédország (7-6), majd a játékrész derekán védekezésben és támadásban is mindkét csapatban akadtak pontatlanságok, ebben a periódusban jobbára egymás hibáiból éltek a csapatok.
A hullámvölgyből a svédek kászálódtak ki, három gólt dobtak üres kapura az egyébként hálóőrként is jól teljesítő Andreas Palicka révén, így egyenlített a svéd csapat, majd 11-10-nél első ízben a vezetést is megszerezte. A franciák az első félidőben öt találatig jutó Hugo Descat vezérletével igyekeztek tartani a lépést, ám így is háromgólos skandináv előnnyel vonulhattak szünetre a csapatok.
A fordulást követően öt találatra növelte a különbséget az északi gárda (19-14), a francia védelem nem igazán találta a svéd támadások ellenszerét. Mégis csökkenteni tudta hátrányát, kihasználva a svédek rontásait a támadások befejezésénél. A később állandósuló különbséget az utolsó négy percre fordulva tudta áttörni Franciaország, ugyanis egy találatra faragta lemaradását az olimpiai bajnok, amely piros lap miatt elvesztette viszont Valentin Porte-ot.
A döntő momentumnak a záró perchez érve az bizonyult, hogy előbb kétgólos előnyben, majd az utolsó másodpercekben Palicka újabb bravúrokat mutatott be.
Az első elődöntőben a címvédő spanyol válogatott 29-25-re legyőzte a világbajnok Dániát. Az első percek főleg a védelmekről szóltak, a századik Eb-mérkőzésükön szereplő kétszeres kontinensbajnok skandinávok hatékonyabb játékkal kezdtek: az első 11 spanyol kísérletből hetet hárító Niklas Landin vezérletével jól védekeztek, így először nekik sikerült kétgólosnál nagyobb előnyt kiharcolniuk (7-4). A legutóbbi két Európa-bajnokságot megnyerő spanyolok időkérése sem tudta megtörni a dán lendületet, a játékrész utolsó perceiben viszont a skandinávok hibáit kihasználva Aleix Gómez vezérletével felzárkózott a spanyol együttes.
A fordulást követően is bátran alapozott a szélen kiváló teljesítményt nyújtó, remek egyéni megoldásokat bemutató Gómezre a spanyol válogatott, míg dán részről Mikkel Hansen vállalt sokat. A spanyol együttes a 41. percben vezetett először (17-16), majd háromtalálatos előnyt dolgozott ki.
A dánok ebben a periódusban többször hibáztak támadásban, így riválisuk könnyű gólokat szerezhetett, ráadásul egy ideig Hansent is ápolni kellett. Gonzalo Pérez de Vargas több kulcsfontosságú védést mutatott be a spanyol kapuban, a túloldalon viszont a hajrához közeledve elmaradtak a bravúrok. A dán válogatott az utolsó percekben rendre a kapusát lehozva támadott, védekezésben pedig letámadásra váltott, ez nem volt elég, hogy közelebb kerüljön a címvédőhöz.
A spanyolok legutóbb napra pontosan hét évvel előtt, a 2015-ös világbajnokság negyeddöntőjében tudták legyőzni Dániát, azóta a két csapat mind a négy találkozóját a skandinávok nyerték.
A legtöbb Eb-éremmel - két elsőségük mellett négy ezüsttel és két bronzzal - rendelkező spanyolok sikerüknek köszönhetően Budapestről is biztosan medállal térhetnek haza.
Férfi kézilabda, Európa-bajnokság:
Elődöntő:
Svédország-Franciaország 34-33 (17-14)
Spanyolország-Dánia 29-25 (13-14)
Az 5. helyért:
Norvégia-Izland 34-33 (16-12, 27-27, 30-30) - hosszabbítás után
A vasárnapi program:
A 3. helyért:
Dánia-Franciaország 16.30
Döntő:
Spanyolország-Svédország 19.00
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!