A segesvári együttes az előző idényben a Bölények Ligájában szerepelt, de az élvonal túl erősnek bizonyult számára, így alig egy év után visszaesett a másodosztályba.
A 2024–2025-ös szezonban a VSK kimagasló teljesítményt nyújtott az A divízió B csoportjában, ahol az első helyen végzett, mind a tizenkét mérkőzését megnyerte. A segesváriak nem hagytak nyitott kérdést, hat ponttal előzték meg a második helyezett CSM Alexandriát, a csoportból még a Medgidia és a Vidombák jutott be a felsőházi rájátszásba.
Az A csoportból a szintén tökéletes mérleggel rendelkező Kolozsvári U, valamint a Nagyváradi VSK, a Resicabányai CSM és az Universitatea Craiova került be a play-offba.
A rájátszásban lényegében egy új bajnokság kezdődik, február 9-től május 18-ig a nyolc csapat ugyancsak oda-visszavágó rendszerben találkozik egymással.
A végén az első és a második helyezett feljut a Bölények Ligájába, míg a harmadik és a negyedik osztályozót játszik az élvonal 11. és 12. helyen végző gárdájával. A négy résztvevő május 29. és 31. között egy selejtezőtornán lesz érdekelt, amelyen mindenki játszik mindenkivel, a végén az első két együttes harcolja ki a szereplést az élvonalban.
A feljutásért zajló küzdelemsorozat kezdetéig a Segesvári VSK több edzőmérkőzést kötött le élvonalbeli ellenfelekkel. Hétvégén a Bölények Ligája középmezőnyében tanyázó CSM Vaslui volt a vetélytársa, a Cheile Grădiștei-en rendezett találkozón a két 30 perces félidőt követően még 20 percet játszottak és 48–23-ra maradtak alul. A folytatásban még két felkészülési meccs vár a segesvári csapatra, január 25-én idegenben, január 31-én hazai pályán mérkőzik meg az élvonalban sereghajtó Fogarasi VSK-val.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!