Szombaton délután a férfi kézilabda A osztály nyitómeccsén a VSK Székelyudvarhely a Nagyváradi VSK vendége volt. Az a két együttes nézett farkasszemet, akik tavaly még az élvonalban szerepeltek, mindketten kiestek.
A Sipos Lóránt által irányított gárda indította jobban az A csoport rangadóját, előnyben volt egy-két góllal az első negyedórában.
A 18. percig potyogtak a találatok, 9–11 után aztán jött egy gólcsend, öt percig egyik fél sem zörgette meg a hálót. Innen a házigazda ragadta meg a kezdeményezést, zsinórban lőtt négyet, megfordította az állást, a 25. percben pedig 13–11-re vezetett. A pihenőre ezt a székelyföldiek ledolgozták, 15–15 állt az eredményjelzőn.
A mérkőzés kulcsmomentuma a második játékrész eleje volt. 16–16 után az udvarhelyiek szereztek úgy öt találatot, hogy egyet sem kaptak. Innen pedig már nem volt visszaút a házigazdák számára.
Sőt, még egy lapáttal rá tudott tenni a VSK Székelyudvarhely, a 49. percben nyolccal vezettek (20–28).
Nem kellett idegeskednie, jól indította a szezont a feljutást megcélzó székelyföldi gárda.
Férfi kézilabda A osztály, A csoport, 1. forduló:
Nagyváradi VSK–VSK Székelyudvarhely 25–34 (15–15).
A vendégek gólszerzői: Putnoky Szabolcs 7, Szász Előd 6, Paul Oargă és Katona Tamás 4-4, Mohamed Fedila és Feliciano Couveiro 3-3, Csibi Hunor és Komporály Attila 2-2, Menyhárt Barna, Varó Lajos és Szabó Lóránd 1-1.
A játéknap további eredményei: Nagyszentmiklósi Unirea–Fogaras VSK 31–37, Temesvári Poli CSU–U Craiova 29–32, Resicabányai VSK–CSU Tg. Jiu 44–30.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!