Vasárnap délelőtt rendezték a Spanyolország–Lengyelország találkozót, amely nagyon kiélezett csatát hozott. Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a spanyolok egy minimális előnyt tudtak kidolgozni, amit meg is őriztek a szünetig, 15–13-as eredménnyel mehettek pihenőre. A fordulást követően továbbra is hátrányban játszott a lengyel válogatott, amely nem tudott kiegyenlíteni, 26–23-ra kikapott.
Spanyolország így két győzelemmel zárta a tornát, míg a lengyelek mindhárom összecsapásukat elbukták.
A Románia–Magyarország mérkőzés kora délután kezdődött a Sepsi Arénában, a magyarok pedig ezúttal is nehezebben vették fel a mérkőzés ritmusát. Rögtön az elején háromgólos előnyre tettek szert a románok, előbb 4–1-re, majd 8–5-re is vezettek. Ennek ellenére összeszedték magukat a vendégek, negyedóra elteltével 8–8 volt az állás, majd egészen a szünetig rendkívül szoros volt a meccs, végül 13–13-as eredménnyel vonulhattak pihenőre.
A második félidő elején ismét jobban rajtoltak a hazaiak, négygólos különbséggel vezettek, viszont 45 percnyi játék után ismét döntetlenre álltak a felek, 20–20 állt az eredményjelzőn. Ezen a ponton könnyedén fordíthattak volna a magyarok, viszont Ioana Niţă, a románok kapusa sorra mutatta be a bravúrokat, így 22–20-ra módosult az állás.
Ekkor viszont ismét ritmust váltott a magyar nemzeti csapat, sorra dobták a gólokat, végül pedig 27–24-re meg is nyerték az összecsapást.
Magyarország válogatottja mindhárom mérkőzésén győzött az ifjúsági Kárpátok Kupáján, míg a románok két vereséggel és egy sikerrel zárták a tornát.
Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.
Pár napja jutott vissza a labdarúgó Szuperligába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Már kiírták, mikor kezdik el a munkát, a klubvezetés a élvonalbeli keret kialakításán dolgozik.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!