Mindenki számolgatott a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapja előtt. A 2-es csoportban akár öt csapat is hat ponttal zárhatott a szerdai találkozók után. A román–magyar párharc kezdő sípszója előtt előbbieknek nagyon nagy, utóbbiaknak nagyon kevés esélye volt, hogy ott legyenek az elődöntőben.
A Nancyban rendezett mérkőzésen Cristina Neaguék kezdtek jobban. Sokkal erőszakosabbak voltak támadásban, rendre megjátszották a beállót, Crina Pinteát. Fokozatosan elléptek a magyaroktól, a 15. percben már öt volt közte (6–11).
Nem zuhant össze Kim Rasmussen együttese, zsinórban szereztek három találatot, így gyorsan visszajöttek a meccsbe. Az első játékrész második felében érződött, hogy Ambros Martín csapata egy nappal ezelőtt kemény ütközetet vívott a kontinenstornán, már nem működött annyira olajozottan a gépezet.
A 29. percben Kovacsics Anikó gólja az egyenlítést jelentette (15–15). A pihenőre maradt a döntetlen (17–17).
A második felvonás Kovács Anna hetesével indult, amit magabiztosan értékesített, az összecsapáson először vezetett Magyarország. Pinteát továbbra is nehéz volt tartani, az ő góljaival rendre egyenlítettek, ám a 39. percben jönnie kellett a román időkérésnek, hiszen 22–20 volt az állás.
Martín nem tudott rendet rakni a fejekben, Kiss Éva bravúrjaival, pontos, góllal zárult magyar támadásokkal a 45. minutumban már öt volt az előny (26–21). A hullámvölgyből próbált kikászálódni Románia, zsinórban lőtt négyet, így a találkozó rögtön újfent nyílttá módosult.
A holtpontból Kovacsis Anikó mozdította ki a piros-fehér-zöldeket. Denisa Dedu parádéinak köszönhetően a román válogatott egyenlített.
Az 52. percben Cristina Neagu sérülést szenvedett, a pályáról hordágyon vitték le.
Kissé megzavarodott a kulcsjátékosát elveszítő gárda, Lukács Viktória szélről gyorsan bevágott kettőt. Teljesen tanácstalan volt a végjátékban a román csapat, Valentina Ardean-Elisei az égbe lőtte a hetest, fél perccel a végső dudaszó előtt kettővel mentek a magyarok, ezt meg is tartották.
Győzelemmel zárta az Európa-bajnokságot Magyarország, a középdöntő zárómeccsének kimenetelétől függetlenül nem lehet ott az elődöntőben.
A veresége ellenére Románia ott lesz a végelszámolásnál, második helyen zárt a csoportban. Az elődöntőben az ellenfele Oroszország lesz. A másik ágon Hollandia és a házigazda Franciaország küzd meg pénteken.
Női kézilabda Európa-bajnokság, középdöntő, II-es csoport:
Magyarország–Románia 31–29 (17–17)
Gólszerzők: Háfra Noémi, Schatzl Nadine 6–6, Kovacsics Anikó, Lukács Viktória 5–5, Kovács Anna 4, Tóvizi Petra, Lakatos Rita 2–2, Planéta Szimonetta 1, illetve Cristina Neagu 9, Crina Pintea 7, Eliza Buceschi 4, Cristina Laslo 3, Valentina Ardean-Elisei, Ana-Maria Dragut 2–2, Laura Chiper, Cristina Florica 1–1.
A csoport végeredménye: 1. Hollandia 8 pont, 2. Románia 6, 3. Norvégia 6, 4. Magyarország 6, 5. Németország 4, 6. Spanyolország 0.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
A Sepsi OSK csupaszív tulajdonosa, Diószegi László nem szokványos klubelnök. Fontos számára, hogy tisztelettel bánjon a szurkolókkal, időnként megpróbálja részletesebben elmagyarázni nekik döntései okát. Erről és a kiesést követő időszakról kérdeztük.
Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!