Az elmúlt héten a nyolccsapatos megmérettetésen két négyes csoportban zajlottak a küzdelmek. A Palatka Barna és András Anett által irányított udvarhelyiek jól jöttek ki a körbeverésekből, a Temesvár elleni hétgólos győzelem döntőnek bizonyult a továbbjutás szempontjából.
A négy közé kerülés után már nehezebb feladat következett: előbb a CSU Suceava, majd a Bukaresti Dinamo bizonyult jobbnak, így az ISK végül lemaradt a dobogóról.
Az eredmény így is komoly előrelépést jelent a csapat számára. Két évvel ezelőtt még a 25., tavaly pedig a 11. helyen zárt az együttes az országos mezőnyben, most pedig ott volt az elődöntőben.
„Ez volt a 2007–2008-as generáció első országos döntő tornája, és nem vallottunk szégyent. Sőt, azt hiszem, sokakat megleptünk. Büszke vagyok a fiúk egész szezonban elvégzett munkájára” – értékelt Palatka Barna vezetőedző.
A szakember kiemelte, hogy a csapat szinte teljes egészében fiatalabb játékosokra épült, ennek ellenére megnyerték az alapszakaszt, majd sikerrel vették az egyik legerősebb elődöntős csoport akadályait is.
A csoportban:
31–36 a Bukaresti AHC-vel,
40–33 a Temesvári Polival,
33–38 a Tordai Poitassával.
Az elődöntőben: 24–38 a CSU Suceavával.
A kisdöntőben: 35–39 a Bukaresti Dinamóval.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!