Hirdetés

A legjobb nyolc közé kerülés a magyar férfi kézilabda-válogatott célja a hazai Eb-n

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

MTI
2021. december 22., 18:12

A legjobb nyolc közé kerülés a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elvárása a férfi válogatottal szemben a januári magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságon.

MTI
2021. december 22., 18:12

„Hazai pályán nincs próbálkozás, ki kell szolgálnunk a szurkolóinkat, és minél több mérkőzést megnyerni. A szövetség azt várja el tőlünk, hogy a legjobb nyolc közé kerüljünk, amivel egyetértek” – nyilatkozta szerdán az európai szövetség honlapján az MKSZ alelnöke, aki tagja a férfi válogatott szakmai stábjának. Nagy László hozzátette, a kontinens legjobb hat csapata egy kicsivel a magyar előtt jár, de

ennek ellenére mernek álmodni, és úgy véli, ha a keret minden tagjára számíthatnak és mindenki hozzáteszi tudása legjavát az összteljesítményhez, akkor meglepetést szerezhetnek.

A magyar férfi válogatott még soha nem volt dobogós az Európa-bajnokságon, eddigi legjobb eredménye az 1998-as hatodik helyezés, de a mezőny akkor még 12 csapatos volt. A januári torna B csoportjában 13-án 21.30-tól Hollandiával, 16-án 19 órától Portugáliával, majd 18-án 19 órától Izlanddal találkoznak a magyarok. A középdöntőbe az első két helyezett jut. A 24 csapatos kontinensviadalon 65 mérkőzést játszanak Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Kassán és Pozsonyban.

A 2019 nyarán kinevezett szakmai stáb irányításával a válogatott tavaly kilencedik lett az Európa-bajnokságon, idén pedig az ötödik helyen zárt a világbajnokságon. Nagy László elárulta, a legfőbb céljuk, hogy rendszeresen ott legyenek a legjobb nyolc-tíz csapat között.

Az átlagéletkor 25 év körül van, és a mai kézilabdában a játékosok még harminc fölött is kiválóan teljesítenek, tehát még legalább hat-nyolc év van a mostani keretben. Ha azon az úton haladunk, amelyen eddig, egyre erősebbek leszünk”

– nyilatkozta.

Hirdetés

A korábbi világklasszis jobbátlövő úgy vélekedett, hogy a válogatott a legutóbbi világversenyeken megmutatta az erejét, és azt, hogy minden poszton, a játék minden elemében rendre van valaki, aki fejlődik. Sipos Adrián a védekezést tartja össze, Mikler Roland fantasztikus kapus, az irányító Lékai Máté egyre jobb formában van, a szélsők magabiztosak, a beálló Bánhídi Bence a posztján a világ egyik legjobbja, és biztosan hatalmas terhelés vár rá mindkét kapu előtt az Európa-bajnokságon.

„A lényeg, hogy mindig mindenki a maximumot nyújtsa. Nagyon szeretném, ha a válogatottban azok a játékosok is megállíthatatlanok lennének, akik kevesebb időt kapnak a klubcsapatukban, például Rosta Miklós” – mondta.

Nagy László felidézte, hogy évekkel korábban a magyar sajtó vészjósló cikkekkel volt tele a hazai férfi kézilabdával kapcsolatban, de amikor 2019-ben átvette a férfi kézilabdáért felelős alelnöki posztot az MKSZ-ben, változtattak a filozófián, a mentalitáson az utánpótlástól egészen a felnőtt válogatottig. „Mindez nem volt könnyű, de az eredmények önmagukért beszélnek” – fűzte hozzá. Mint kifejtette,

az MKSZ továbbképzésekkel és szakértőkkel segíti a játékosokat, hogy fejlesszék az önbizalmukat és fejben erősek legyenek, másrészt a klubok is felismerték már ennek a fontosságát.

A szövetség alelnöke szerint a szegedi és a veszprémi kézilabdázók már pontosan tudják, milyen érzés hazai környezetben, telt ház előtt játszani.

Reményei szerint a játékosokat feldobja majd, és nem teherként nehezedik rájuk, hogy rengeteg magyar szurkoló előtt szerepelhetnek az új Budapesti Kézilabda Arénában.

Hatalmas esély számunkra, hogy hazai pályán játszhatunk, örök élményt kell szereznünk mindenkinek. Nagyon jó érzés, hogy egy egész ország áll mögöttünk. Biztos vagyok benne, hogy nyolcadik játékosként velünk lesznek a pályán” 

– mondta.

MKSZ: nehezen lenne kezelhető a szlovákok visszalépése

Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgatója szerint nagyon nehezen kezelhető helyzet állna elő, ha a társrendező Szlovákia visszalépne a január 13-án kezdődő férfi Európa-bajnokságtól. A Bild című német napilap cikke szerint az elmúlt hétvége óta kézilabdás körökben azt híresztelik, hogy a koronavírus-járvány miatt a szlovák fél a visszalépést fontolgatja, és ez már az európai szövetséget (EHF) is foglalkoztatja.

„Ez egy pletyka. Martin Hausleitnertől, az EHF főtitkártól azt a tájékoztatást kaptam, hogy a megoldás még nem született meg” – nyilatkozta Axel Kromer, a német szövetség sportigazgatója. Novák András felidézte, a kontinenstorna megrendezését Magyarország és Szlovákia közösen nyerte el 2018 nyarán, ezért

az elmúlt három évben és most is magától értetődő céljuk a közös rendezés, amelyben kölcsönösen segíti egymást a két ország.

Hangsúlyozta, mindkét fél határozott szándéka, hogy januárban az Európa-bajnokság a tervezett helyszíneken, azaz Budapesten, Debrecenben, Szegeden, valamint Pozsonyban és Kassán megvalósuljon.

„Ha tőlünk függetlenül olyan döntés születne, amelynek értelmében Szlovákiában nem rendezhető meg az Európa-bajnokság, nagyon nehezen kezelhető helyzet állna elő, hiszen alig több mint három hét van hátra a torna kezdetéig” – nyilatkozta az MTI-nek a magyar szövetség operatív igazgatója.

A 24 csapatos tornán január 13. és 30. között 65 mérkőzést játszanak. Mind a hat négycsapatos csoportból az első két helyezett jut a középdöntőbe, onnan pedig az első kettő kerül az elődöntőbe. Az egyik középdöntő-csoportnak Pozsony, a másiknak Budapest ad otthont, majd az elődöntőket és a helyosztókat a magyar fővárosban rendezik.

A szlovák médiában eddig nem láttak napvilágot értesülések az esetleges visszalépésről, csupán arról volt szó, hogy

nehezen megy az egyeztetés az EHF és a szlovák hatóságok között, mert az országban egy ideje szinte hetente vannak változások a világjárvány miatti óvintézkedésekben, így még mindig nem tudják konkretizálni a csarnokokba való belépés feltételeit.

A szlovák szövetség hétfőre sajtótájékoztatót hívott össze, amelyben beszámol arról, hogy a Mol Csoport/Slovnaft támogatja az Európa-bajnokságot, illetve szó lesz az előkészületek jelenlegi állásáról, és kihirdetik a szlovák válogatott keretét, tehát ezek sem utalnak a visszalépésre.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Márton Evelyn: jó lett volna a Sepsi-SIC-cel feljutni, de lépnem kellett

Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.

Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

`
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Ez is érdekelheti

Márton Evelyn: jó lett volna a Sepsi-SIC-cel feljutni, de lépnem kellett

Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.

Csoportba sorolták a másodosztályos székelyföldi kézicsapatokat

Nem kapkodta el az A osztály új idényének versenykiírását, csoportbeosztását a szakszövetség. Tíz nappal a rajt előtt tették közzé a női és a férfi szakág összetételét.

Visszatért Székelyudvarhelyre a közönségkedvenc kézilabdázó

Ott szeretné lezárni pályafutását, ahol elkezdte. A 39 éves Mihalcea Andrei a VSK Székelyudvarhely másodosztályos férfi kézilabdacsapatához tért vissza, emellett edzőként is segíti a helyi utánpótlást.

Egy ideig kapaszkodott az újonc marosvásárhelyi csapat a nyitányon

Vereséggel kezdte szereplését az újonc Marosvásárhelyi VSK a női kézilabda Virágok Ligájában, a nyitóforduló vasárnapi játéknapján kilenc góllal maradt alul a CSM Târgu Jiu otthonában.

Ingyen kerültek a TVR-hez a román kézilabda közvetítési jogai

A következő három szezonban a TVR közvetíti a román női és férfi kézilabda-bajnokság mérkőzéseit. A közszolgálati televízió ingyen kapta meg a jogokat, miközben az előző szerződés idényenként mintegy 500 ezer eurót hozott a szövetségnek.

Bizakodva készül az élvonalbeli bemutatkozásra a Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapata

Története első élvonalbeli idényére készül a Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapata. A Virágok Ligájában újonc együttes hétvégén a CSM Târgu Jiu otthonában mutatkozik be. A szezonbeli célja egyértelmű, kiharcolni a bennmaradást.

A kézibajnokoké lett a Szuperkupa

Nagyüzem volt Besztercén, mind a női, mind a férfi szakágban négyes tornát rendeztek a Szuperkupában. A Besztercei Gloria és a Bukaresti Dinamo emelte magasba a trófeát.

Nagy változás jöhet a kézilabda-közvetítésekben, a TVR és a Digi Sport verseng a jogokért

Új csatornára költöznek a román élvonalbeli kézilabda-bajnokság mérkőzései a 2026–2027-es idénytől. Sajtóértesülések szerint a TVR jó eséllyel pályázik a közvetítési jogokra, miközben a Digi Sport is versenyben van, elsősorban a női bajnokságért.

A Szuperkupát közvetítik, még nincs megállapodás a kézibajnokságról

Egy héttel a rajt előtt dőlt el, hogy lesz televíziós közvetítés a román kézilabda Szuperkupáról. A nyolc mérkőzés képernyőre kerül, arról viszont továbbra sincs végleges megállapodás, hogy a női és férfi bajnoki találkozók hol lesznek láthatók.

Élvonalbeli kéziellenfelekkel tesztelt a Marosvásárhelyi VSK

Három mérkőzést játszott a hétvégén a Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapata a Târgu Jiuban rendezett Mircea Peșek Emléktornán. Az élvonal újonca két vereség mellett egy győzelmet jegyzett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!