A szombati HC Buzău–VSK Székelyudvarhely találkozó 20. percében egy lökést követően rosszul ért földet a vendégek játékosa, Katona Tamás. Az eset után már sejteni lehetett, hogy nagy a baj, sokáig állt a játék, az egészségügyi személyzet a pályán ápolta a sportolót.
Később kiderült, alkarcsonttörést szenvedett az irányító, vasárnap reggel a székelyudvarhelyi kórházban megműtötték. Az orvosok megítélése szerint fél éves kihagyás vár a kézilabdázóra.
A Székely Sport felkeresésére Katona Tamás elmondta, hogy a körülményekhez képest, jól van, már csak a felépülésére koncentrál: „Nem voltak kibírhatatlan fájdalmaim, kaptam egy olyan gipszet, ami sokkal kényelmesebb, mint az előző. Keddig leszek a kórházban, utána pedig otthon kell türelmesnek lennem, mert négy hétig a karomon lesz a gipsz.
Próbálom megtalálni a pozitívumot ebben a szituációban is, például, hogy nem a dobókezem tört el.
Hosszú lesz a fél év játék nélkül. Sokan kívántak nekem gyógyulást, mielőbbi felépülést, köszönöm nekik. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy visszaálljak a többiek közé”.
Egy sérülés sohasem jön jókor, de Tamás csapata egyik húzóembere volt az élvonalbeli bajnokság első nyolc találkozóján, a házi góllövőlista élén is állt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!