Hirdetés

Álomszerűen kézilabdáztak az első felvonásban, aztán teljes összeomlás

A szünetben megváltozott minden
Fotó: Csató Andrea

Amíg az első félidőben olajozott volt a VSK Székelyudvarhely játéka, addig a másodikban a házigazda, a HC Buzău akarata érvényesült a Bölények Ligája nyolcadik fordulójának meccsén.

2024. október 19., 20:04

A szombati találkozó elején nem látszott, hogy a rangsor első felében tartózkodó HC Buzău a jobb csapat az újonc VSK Székelyudvarhelynél. A vendégeknek minden bejött, egymás után lőtték a gólokat, végig vezettek, többször négy volt közte (5–9, 8–12, 15–19).

Hirdetés

A szünetre is megmaradt a székelyföldiek előnyéből, 19–21 állt az eredményjelzőn.

Csakhogy egy mérkőzés két játékrészből áll, a Buzău gyorsan rendezte sorait, a pihenő után zsinórban ötször volt eredményes, ezzel pedig pillanatok alatt megfordította az állást.

Innen nem tudott felállni a vendégcsapat, egyszerűen elfelejtettek gólt lőni, negyedóra alatt csak hármat jegyeztek, a legvégén elég simán húzta be a győzelmet ellenfelük.

Férfi kézilabda, Bölények Ligája, 8. forduló:

HC Buzău–VSK Székelyudvarhely 38–32 (19–21).
A vendégek gólszerzői: Feliciano Couveiro 7, Aleksandar Milicevic 5, Putnoky Szabolcs 3, Csibi Hunor, Bogdan Păunescu, Tálas Huba, Vladyslav Zalevskyi, Aron Dedu és Szász Előd 2-2, Alin Roșu, Katona Tamás, Komporály Attila, Lőrincz Botond és Buzogány Barna 1-1.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 2024–2025-ös szezon, 8. forduló

Bölények Ligája, 2024–2025-ös szezon

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo
7
7
0
0
235-183
21
2
Tordai Potaissa Tordai Potaissa
8
7
0
1
276-237
21
3
Konstancai CSM Konstancai CSM
8
6
1
1
252-223
19
4
Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur
8
6
0
2
247-229
18
5
HC Buzău HC Buzău
8
6
0
2
246-234
18
6
CSU Suceava CSU Suceava
8
4
1
3
271-261
13
7
Bukaresti CSM Bukaresti CSM
7
3
1
3
194-194
10
8
Temesvári Poli Temesvári Poli
8
3
0
5
201-213
9
9
CSM Vaslui CSM Vaslui
8
3
0
5
222-240
9
10
Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua
7
2
0
5
220-230
6
11
CSM Focșani CSM Focșani
8
1
3
4
199-214
6
12
Bákói CSM Bákói CSM
7
1
1
5
188-207
4
13
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
8
1
1
6
214-250
4
14
Fogarasi VSK Fogarasi VSK
8
0
0
8
201-251
0
Konstancai CSM:
Konstancai CSM:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Az első távozó a Sepsi OSK-nál, már be is jelentette az új klubja

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Egyszerre kapott büntetést és elismerést az FK Csíkszereda a Szuperligában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.

Tapasztalt hálóőrrel erősített a Sepsi OSK

Második nyári igazolását is bejelentette a Sepsi OSK. A háromszéki klub pénteken közölte, hogy megszerezte David Lazar játékjogát, a rutinos kapus pedig kétéves szerződést írt alá a piros-fehérekkel.

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Pro licences edző lett Ovidiu Burcă

A Sepsi OSK vezetőedzője, Ovidiu Burcă megszerezte a legmagasabb fokú edzői képesítést és átvette pro licences diplomáját a Román Labdarúgó-szövetség által szervezett UEFA-képzésén.

Új gyepszőnyeget kap az FK Csíkszereda stadionja

Megkezdődött az FK Csíkszereda stadionjában a centerpálya felújítása. A Szuperliga júliusi rajtjára készülő klub teljesen felújítja a játékteret, amelyet az elmúlt szezon téli mérkőzései jelentősen megviseltek.

Anderson Ceará az FCSB-hez igazolt – hivatalos

Megállapodott az FK Csíkszereda és az FCSB, Anderson Ceará átigazolt a fővárosiakhoz. A székelyföldi klub elköszönt a brazil játékosától.

Az első távozó a Sepsi OSK-nál, már be is jelentette az új klubja

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.

Visszatérők is felbukkantak a Sepsi OSK első edzésén

Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.

Az újdonsült bajnok kerete a legértékesebb a hazai élvonalban

A Transfermarkt portál frissítette a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok és játékosok piaci értékét, eszerint a bajnoki címet szerző Universitatea Craiova számít a legértékesebb csapatnak, megelőzve az eddigi éllovas FCSB együttesét.

A csapatok közel fele lecserélte edzőjét a Szuperligában

Nagy volt a jövés-menés az elmúlt időszakban az élvonalbeli labdarúgóklubok háza táján, a mezőny tizenhat együttese közül hat új vezetőedzővel vág neki az új idényre való felkészülésnek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!