A szezon a csoportkör után, az egyenes kieséses szakasz első fordulója előtt szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt. Az európai szövetség (EHF) később úgy döntött, hogy a negyeddöntőbe jutásért június elején játsszanak a csapatok, a negyeddöntőre június 22-28. között kerüljön sor, a kölni négyes döntőt pedig augusztus 22-23-án rendezzék.
Az új időpontok kihirdetése óta számos kritikát kapott az EHF, mivel július 1-jén sok játékos klubot vált, másrészt a legjobbaknak szinte egyáltalán nem lenne nyári szünete.
„Rendkívül nehéz lesz júniusban lejátszani a nyolcaddöntőt és a negyeddöntőt is. Nem hozna reális eredményeket. Sokkal jobb lenne, ha a nyolcaddöntők után nyolcas döntőt rendeznének Kölnben. Ez lenne a legjobb megoldás, és biztosítaná a tisztességes játék feltételeit” – mondta Talant Dujsebajev, a lengyel bajnok Kielce vezetőedzője, aki 2014 és 2016 között irányította a magyar válogatottat.
A negyeddöntőbe jutásért a Mol-Pick Szeged a címvédő északmacedón Vardar Szkopje, a Telekom Veszprém pedig a lengyel Orlen Wisla Plock együttesével találkozik. A két magyar csapat azonos ágon van, vagyis továbbjutás esetén a nyolc között egymással játszanának.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!