Kedden délután a városi sportcsarnokban a VSK Székelyudvarhely a CSM Alexandriát látta vendégül. Mindkét együttes elérte legfőbb célkitűzését,
három fordulóval a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásának vége előtt bebiztosította, hogy jövőre egy szinttel fennebb, a Bölények Ligájában folytathassa.
A rangsor első és második helyezettjének párharca azért nem volt annyira vakációs hangulatú, bár sok téttel nem bírt. Mindkét fél odatette magát, termelte a gólokat. A házigazdák védekezésben sok labdát szereztek, ezekből pedig ellentámadásokat indítva könnyű találatokkal fokozatosan növelték előnyüket.
Az első felvonásban végig a székelyudvarhelyiek akarata érvényesült, sokkal pontosabbak, eredményesebben voltak, szórták a gólokat, huszonkétszer zörgették meg az ellenfelük hálóját (22–16).
Nem sokat változott a játék képe a második játékrészben, pedig a székelyudvarhelyiek trénere, Sipos Lóránt bizalmat szavazott a fiataloknak. Ők meghálálták ezt, a 45. percben elérték, hogy két számjegyű legyen a különbség (32–22).
A végjátékig megtartotta ezt az előnyt a VSK Székelyudvarhely, teljesen megérdemelten diadalmaskodott ezen az összecsapáson, ráadásul a lefújás után elmondhatja, hogy a hátralévő két forduló eredményeitől függetlenül biztosan ő nyeri az A osztály idei kiírását.
| 2024. 04. 30. 18:00 | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 37-32 |
| 2024. 04. 30. 18:00 | Vidombáki CSO Vidombáki CSO | CS Medgidia Medgidia | 33-32 |
| 2024. 04. 30. 18:00 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | CSM Alexandria CSM Alexandria | 40-30 |
Sorrend# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | GólkülönbségGk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 10 | 9 | 1 | 0 | 377-315 | 28 |
2 | CSM Alexandria CSM Alexandria | 10 | 7 | 0 | 3 | 325-290 | 21 |
3 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | 10 | 4 | 2 | 4 | 306-335 | 14 |
4 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 11 | 4 | 1 | 6 | 320-351 | 13 |
5 | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | 10 | 3 | 2 | 5 | 319-322 | 11 |
6 | CS Medgidia Medgidia | 10 | 3 | 1 | 6 | 292-292 | 10 |
7 | Vidombáki CSO Vidombáki CSO | 11 | 2 | 1 | 8 | 345-379 | 7 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!