Az F csoportba kapott besorolást a 2019–2020-as idény rajtjánál a két székelyföldi együttes. A 2005-ben és utána születettek korosztályában a Csíkszeredai VSK jól indított, egymás után nyerte a mérkőzéseket. Pedig a szezon előtt két meghatározó játékos távozott a keretből.
Ahogy teltek a játéknapok, körvonalazódott, hogy
a Brassói Corona és a csíki gárda kimagaslik a tizenegy klubot felvonultató csoportból.
„Azt kell tudni a Cenk alatti város csapatáról, hogy igazából az olimpiai központ gárdája. Tehát egyfajta válogatott együttes. Az odavágók során csak velük szemben maradtunk alul, a többi összecsapáson diadalmaskodtunk” – mondta Szabó Előd Zsolt, a VSK egyik edzője.
Két másik társával, Léstyán Istvánnal és Erőss Leventével vezetik a lányokat, az már borítékolható, hogy a csoportkör után ott lesznek a felsőház rájátszásában. Az első három helyezett harcolhat tovább az úgynevezett elődöntő tornán, ahonnan a hatos csoportokból majd az első kettő jut az országos fináléba.
– fejtette ki a tréner.
A Székelyudvarhelyi ISK csapata igazából két együttesre épül: a zetelaki általános iskola növendékeit kiegészítik az udvarhelyi lányok. A Gagyi Erika és Sándor Aliz által felkészített gárda számára a mostani az első olyan idény, amikor részt vesz az országos bajnokságon.
„Felemás a szereplésünk, három mérkőzésen is egy-két góllal kaptunk ki, ezek akár fordítva is alakulhattak volna.
– nyilatkozta megkeresésünkre Sándor Aliz.
A zetelaki–székelyudvarhelyi alakulat három győzelemmel, két döntetlennel, öt vereséggel jelenleg a rangsor nyolcadik pozícióját foglalja el. Számukra a 4–6. helyen való zárás lehet a realitás, ezzel pedig a bajnokság vigaszágára kerülnek, azaz még folytathatják a meccssorozatot – ami a tapasztalatszerzés szempontjából fontos számukra.
A bajnokság december 8-án folytatódik.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!