A brassói egyesület pénteken nyilvánosságra hozta azon játékosok névsorát, akikkel már sikerült megegyezniük a 2020/21-es idényre. Amint arról beszámoltunk, a keret legnagyobb érdekessége Radim Valchar – ha nehezen is, de a sárga-kékeknek sikerült leigazolniuk a kiváló képességű cseh-román támadót.
Az elsőként bejelentett 14 játékos között nem szerepelt Zsók Levente neve, a csíkszeredai csatáré, aki az elmúlt tíz évben Brassóban jégkorongozott, és ezalatt három román bajnokságot, illetve két Román Kupát nyert a csapattal.
Mint kiderült, a 36 éves hokis a következő szezonban már nem vállalja a játékot, de visszavonulása után is a Coronánál marad.
Zsók a klubhonlap tájékoztatása szerint tagja lesz a felnőtt csapat szakmai stábjának, ami nem teljesen újdonság, hiszen az előző idényben a kanadai Dave Macqueen segédje volt, amolyan másodedző-játékosként.
A Csíkszeredai Sportklub korábbi támadója a brassói klub megalapítása óta a játékoskerethez tartozott, a közlemény alapján pedig „kivételesen hozzájárult” a sikerekhez. Ugyanakkor azt is megemlítik, hogy a 2013/14-es idényben – amikor is a Brassói Corona MOL Liga-döntőt játszott az Érsekújvár ellen – a bajnokság legértékesebb játékosának választották.
Egyelőre nem tudni, ki lesz a brassóiak vezetőedzője a következő szezonban, az viszont ismert, hogy Zsók Levente mellett Mihály Árpád (csapatmenedzser), Lajos Attila (felszerelésmenedzser), Adrian Vescan (fizioterapeuta) és Fabian Popa (masszőr) is tagja a stábnak.
A közlemény röviden kitér a doppingügybe keveredett Bors Huba helyzetére is. A csíki hátvéd ügyében június 10-én hoz döntést az Országos Doppingellenes Ügynökség. A brassóiak abban bíznak, hogy eltiltás esetén a román válogatott gyorsan visszatérhet a jégre. Korábbi hírek szerint az intravénás lézerkezelésen részt vett Bors Hubát akár négy évre is eltilthatják, felmerült ugyanakkor a brassói csapat kizárása a román bajnokságból.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!