A magyar és a lengyel együttes november 5-én és 7-én Budapesten is találkozott egymással, akkor 5–2-re, majd 3–2-re nyertek a hazaiak. Csütörtökön pedig – immár Katowicében – 2–1-es lengyel siker született.
Ezúttal is a házigazda szerzett korai vezetést, ezt sikerült a második harmad elején Bodó Christopher góljával kiegyenlíteni. A záró játékrészben Nagy Krisztián találata már magyar vezetést jelentett.
A feszült hangulatú, kiállítások tömegével tarkított hajrában a lengyelek – többször emberfórban – nagy nyomást helyeztek a parádésan védő és meg is sérülő, a meccs legjobb magyar játékosának választott Hetényi Zoltán kapujára, ám nem értek el eredményt.
Nagy Krisztián emberhátrányban üreskapus góllal beállította a 3–1-es végeredményt.
A Gyergyói Hoki Klubot erősítő Szigeti Ákos ismét a harmadik sorban játszott, a székelyföldi jégkorongozó Tóth Richárddal (FTC-Telekom) és Kreisz Brúnóval (MAC HKB Újbuda) alkotott támadóhármast.
Az egymás elleni találkozókon hat döntetlen és 33 lengyel siker mellett 26. alkalommal győzött a magyar válogatott.
A katowicei viadalra Lettország csapatát is meghívták, ám a koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt a baltiak végül nem utaztak el.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!