Volt miért törlesztenie a Gyergyói HK-nak a Bukaresti Steauával szemben. Egy évvel korábban ugyanis a katonacsapat meglepetésre éppen a címvédésre készülő gyergyóiakat búcsúztatta a Román Kupa elődöntőjében, a mostani összecsapásnak ráadásul a B csoport elsősége is tétje volt.
A GYHK ennek megfelelően lendületesen kezdte a találkozót, és tulajdonképpen már az első húsz percben eldöntötte a legfontosabb kérdéseket.
A piros-fehérek folyamatos nyomás alatt tartották a bukaresti kaput, a védelmük pedig három alkalommal is kapitulált. Tranca Dániel és Răzvan Timaru egyenlő létszám mellett talált be, míg Bodó Christopher emberfórból növelte háromgólosra a gyergyói előnyt.
A második harmadban sem változott érdemben a játék képe. A hazaiak uralták a mérkőzést, és Fejes Nándor találata után már tekintélyes különbség alakult ki a felek között. A Steaua ugyan igyekezett visszakapaszkodni, de a gyergyói védelem és a kapus teljesítménye mellett erre nem sok esélye maradt.
Ha a gólok tekintetében nem is maradt sok izgalom, a játékosok gondoskodtak arról, hogy ne fulladjon unalomba a találkozó.
Egy ökölpárbaj után a játékvezetők hazai részről Császárt, a Steaua oldaláról pedig Diaconescu-Grabarit és Munteanut küldték idő előtt az öltözőbe.
A harmadik harmadban aztán rövid időre még felcsillant a bukarestiek reménye. A Steaua alig két perc alatt kétszer is betalált, így hirtelen ismét mozgalmasabbá vált az összecsapás. A GYHK azonban nem engedte ki a kezéből az irányítást, Fejes Nándor újabb találata gyorsan lehűtötte a vendégek kedélyeit.A hajrában Teamriuc is idő előtt mehetett zuhanyozni, a hátralévő percekben már nem változott érdemben az eredmény.
A Gyergyói HK ezzel megszerezte a Román Kupa B csoportjának első helyét, ami különösen fontos a folytatás szempontjából. A gyergyóiak így elkerülik a másik csoport győztesét, a Brassói Coronát a jövő szombati elődöntőben.
Jégkorong Román Kupa, B csoport, 3. forduló
Gyergyói HK–Bukaresti Steaua 5–2 (3–0, 1–0, 1–2)
Gólszerzők: Trancă Dániel (9.), Timaru Razvan (16.), Bodo Christopher (19.), Fejes Nándor (25., 54.), illetve Makszim Ascseulov (50.), Mircea Constantin (52.)
Kapuralövések: 52–24
Büntetőpercek: 31–82.
Játékvezetők: Bandi Csaba és Magyar Áron, illetve Szőgyőr Zoltán és Kemenes Attila. Megfigyelő: Szabó László.
Gyergyói HK: Csala Patrik, Márk Bálint (kapusok) - Imre Patrik, Fejes Nándor, Orban Brance, Császár Hunor, Bodo Christopher (első sor); Horváth Alex, Sárpátki Tamás, Ambrus Gergő, Trancă Dániel, Szigeti Ákos (második sor); Sándor Bence, Molnár Ákos, Sándor-Székely Ottó, Ravasz Csanád, Ádám Zsolt (harmadik sor); János Márk, Timaru Razvan, Salamon Róbert, Csiszer Ádám, Simon Levente (negyedik sor). Stáb: Szilassy Zoltán (vezetőedző), Daradics Csaba (másodedző), Szakács Szabolcs (felszerelésmenedzser).
Steaua: Adorján Örs, Mag Dávid Örs (kapusok) – Eduard Casaneanu, Andrei Diaconescu-Grabari, Mircea Constantin, Makszim Ascseulov, Patrik Machala (első sor); Orbán Szilárd, Jakob Raul , Filip Dvorak, Lázár Menyhért, Alexandru Munteanu (második sor); Hildebrand Szabolcs, Florin Creanga, Buda Gábor, Vladislav Teamriuc, Calin Lupascu (harmadik sor); Vlad Bede, David Manolica, Gabriel Alexandrescu, Tudor Capolna (negyedik sor). Stáb: Razvan Lupascu (vezetőedző), Dan Sora (csapatorvos), Cristian Manoliu (gyúró).
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Sepsi OSK az FC Botoșani otthonában, Ovidiu Burcă pedig nem keresett kifogásokat a lefújás után. A háromszékiek vezetőedzője szerint csapata fizikálisan és mentálisan is alulmaradt ellenfelével szemben.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!