Az idei szezonban a romániai bajnokságban ezüstérmes és az Erste Ligában az elődöntőig jutott brassói gárda rövid időn belül két hokis szerződtetését is bejelentette.
A csatár poszton játszó Molnár Zsombor visszatért a Coronához, ahol korábban már öt szezont húzott le.
A legjobb teljesítményt az Erste Liga 2021–2022-es kiírásban nyújtotta, amikor 38 mérkőzésen nyolc gólt szerzett és tizenhat asszisztot osztott ki.
A 32 éves játékos 2017-ig szülővárosa csapatainál, a HSC Csíkszeredánál és a Sportklubnál szerepelt, az előző három idényben pedig a Háromszéki Ágyúsokat erősítette, amelynek csapatkapitánya volt.
Molnár Zsombor a Brassói Corona első új igazolása a 2025–2026-os szezonra.
Roberto Gliga újra meghosszabbította a megállapodását, ő az egyik olyan játékos,
aki a leghosszabb ideje szerepel a brassói klubnál, ahol a tizenegyedik szezonját fogja elkezdeni.
A korábban felnőtt szinten a Bukaresti Steauánál, valamint Franciaországban és Svédországban is légióskodó, 32 éves csatár az előző idényben az Erste Ligában tizennégy, a romániai bajnokságban tizenhét összecsapáson lépett jégre.
Mindkét jégkorongozó a romániai válogatott tagja, és mind az öt mérkőzésen játszottak (Gliga egy találatot és két gólpasszt is jegyzett) a múlt hétvégén lezárult sepsiszentgyörgyi divízió I/A világbajnokságon, ahol a házigazda csalódást keltő eredményekkel, öt vereséggel kiesett a második értékcsoportból.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!