Hirdetés

Vissza tudtak jönni 1–3-ról, ez mutatja a gyergyói jégkorongcsapat kohézióját

Megőrizte az egygólos különbséget a GYHK
Fotó: Szász Adorján/GYHK

Történelmi pillanatot ünnepeltek a gyergyói szurkolók pénteken este, a Gyergyói Hoki Klub először nyert igazi trófeát. A jégkorong Erste Liga döntőjének hetedik mérkőzésén hazai jégen felülmúlta a Ferencvárost. Az összecsapás után nyilatkoztak az edzők.

A gyergyószentmiklósi együttes kiváló emberelőnyös játékának köszönhetően 2–1-re nyerte meg a mindent eldöntő csatát, amely után kezdődhetett az ünneplés, a piros-fehérek feledhetetlen szezont zártak az Erste Ligában.

Kapcsolódó

„Végtelenül boldog vagyok és megkönnyebbült, kicsit megnyugodtam. A második komplett szezonunk ezzel a csapattal, és én úgy kalkuláltam, hogy három év kell nekünk, hogy nyerjünk, bajnokok legyünk. Nyilván nem bánjuk, hogy ez már most sikerült.

Úgy gondolom, nagyon nagy dolog ennek a kisvárosnak, hogy egy ilyen komoly ligát meg tud nyerni”

– fogalmazott Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője. Hozzátette, komoly meccseket játszottak az elődöntőben és a döntőben is.

„Minden tiszteletem a Fradinak, nagyon jól játszottak, de

az, hogy vissza tudtunk jönni 1–3-ról az megmutatja a csapatunknak a kohézióját, karakterét. Végtelenül büszke vagyok a fiúkra.

Köszönjük a klub tulajdonosainak, hogy ezt a miliőt megteremtették, és a közönségünknek, amely elképesztő itthon és otthon is egyaránt. Ami itt volt az fantasztikus volt. Ilyen publikum előtt nem is tehettünk mást, csak azt, hogy nyerjünk” – mutatott rá Szilassy Zoltán.

Hirdetés

Fodor Szabolcs, az FTC vezetőedzője elmondta, büszkék lehetnek a srácokra és mindenkire, aki ebbe beletett bármennyit is, óriási dolgot vittek véghez.

„Itt a végén kicsit keserű a szánk íze, de azt látni kell, hogy a negyeddöntőben elvesztettük az egyik centerünket, aki a legtöbb gólunkat lőtte idén, majd jött az elődöntő a kimagasló alapszakaszt produkáló BJA ellen, amihez óriási koncentráció és erő kellett, hogy azt behúzzuk.

Utána mentünk előre lendületből és vezettünk is 3–1-re. Itt picit elfáradtunk, és a fáradtság ilyenkor elsősorban fejben történik”

– mutatott rá Fodor Szabolcs.

Kiemelte, hogy a hatodik meccsen elkövettek két hibát, ami miatt nem tudtak nyerni. Az utolsó mérkőzésen végül egy gólon múlt az Erste Liga címe, de megszerezték a harmincadik magyar bajnoki címet, amire nagyon büszkék.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Átgázolt a hollandokon, magabiztos sikerrel indította a hokivébét Románia

Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.

Még sokat érhet a kínaiak ellen szerzett pont a romániai hokiválogatottnak

Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Ez is érdekelheti

Visszalépés és elutasított licenckérelmek az Erste Ligában

Kilenc csapat nevezett az Erste Liga 2026/27-es idényére, de a liga közleménye nem árulta el, kik alkotják a mezőnyt. A háttérben visszalépés és elutasított licenckérelmek is vannak.

Kulcsjátékos távozik a Gyergyói Hoki Klubtól

Új kihívások után néz, és öt szezon után elhagyja a Gyergyói Hoki Klub együttesét. A támadó az elmúlt években a csapat egyik legfontosabb játékosa volt, hét trófea elnyerésében játszott meghatározó szerepet.

„Ha ezt nem nyerjük ma meg, én elsírom magam” (videó)

A Gyergyói Hoki Klub csütörtökön este Brassóban lezárta a jégkorong Erste Liga döntőjét, és 4:1-es összesítéssel megvédte bajnoki címét. A lefújást követően Császár Hunor, Imre Patrik és Szilassy Zoltán vezetőedző melegében értékelte a finálét.

Bevitte a végső döfést, megvédte címét az Erste Ligában a Gyergyói Hoki Klub (videóval)

Óriási küzdelemben dőlt el a jégkorong Erste Liga döntőjének ötödik mérkőzése. A Gyergyói Hoki Klub kevesebb, mint két másodperccel a rendes játékidő vége előtt bevitte a győztes döfést és megvédte a címét.

Az edzők egyetértettek, ez a győzelem ugyanannyit ér, mint egy hosszabbításos siker (videóval)

Kiütéssel nyerte meg a jégkorong Erste Liga döntőjének negyedik mérkőzését a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Corona ellen, és egy lépésre került a címvédéstől. A két együttes vezetőedzője úgy véli, a gólkülönbség nem mérvadó, a párharc még nincs lefutva.

Átgázolt a Coronán, meccslabdához jutott a Gyergyói HK a döntőben

Három végtelenül kiélezett meccs után nagyon egyoldalú lett a jégkorong Erste Liga döntőjének negyedik mérkőzése. A gyergyóiaknak az első szünet után minden összejött és végül 7–0-ra győztek, ennek köszönhetően pedig 3:1-re vezetnek összesítésben.

Ezúttal sem bírtak egymással, újra ráadásban döntött a GYHK és a Corona

Továbbra is rendkívül kiélezett a jégkorong Erste Liga döntője, a harmadik mérkőzésen is hosszabbításra volt a szükség a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona között. A fordulatos csatából a címvédő jött ki győztesen és átvette a vezetést összesítésben.

Másodszor is aranygól kellett az Erste Liga döntőjében

Ha lehetne döntetlen mérkőzés az Erste Liga rájátszásban, akkor a döntő második meccse az lett volna. De valahogy el kellett dőljön, és ezúttal a Brassói Corona lőtte az aranygólt, ezzel kiegyenlítette a Gyergyói Hoki Klub elleni finálét.

A Corona kifogásolja a játékvezetést, vizsgálatot kér az Erste Ligától

Az Erste Liga döntőjének első mérkőzését követően több kritika érte a játékvezetést, a Brassói Corona pedig hivatalos úton is jelezte kifogásait a ligának.

Apró hibák döntöttek a Corona–GYHK csata első meccsén – így látták az edzők

Rendkívül kiélezett csatát vívott egymással a Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub az Erste Liga döntőjének első mérkőzésén, amely csak hosszabbítás után dőlt el. Mindkét vezetőedző kiemelte: apró hibák és speciális játékhelyzetek döntöttek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!