Tallinnban a házigazda Észtország mellett Nagy-Britannia, Litvánia, Spanyolország és Dél-Korea csapata lesz a romániai együttes ellenfele.
Elekes Leventétől megtudtuk, hogy a romániai válogatottnak az ősz folyamán volt több összetartása, nagyjából kialakultak a sorok, az utolsó finomításokat ezekben a napokban végzik. A vébé előtt Szlovákiában edzőtáboroznak, ahol több felkészülési mérkőzés szerepel a programban.
– nyilatkozta Elekes Levente. Szlovákiába huszonnégy fős kerettel utazott el a George Justinian és Elekes Levente által felkészített válogatott, amelynek nagy részét csíkszeredai és gyergyószentmiklósi születésű játékosok alkotják.
A romániai fiatalok január 13-án Dél-Korea, 14-én Spanyolország, 16-án Litvánia, 17-én Nagy-Britannia, 19-én pedig a házigazda Észtország ellen lépnek jégre. A csoport első helyezettje feljut a divízió 1/B-be (ahol a magyar válogatott is szerepel), a csoportutolsó pedig kiesik a divízió 2/B jelű hatosba.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!