Hátrányból fordítva nyertek az erdélyi jégkorongcsapatok az Erste Liga elődöntőjének vasárnapi játéknapján. A Sportklub Csíkszereda akárcsak egy nappal korábban, a negyedik mérkőzésen is 3–2 arányban bizonyult jobbnak a Ferencvárosnál. A kék-fehérek 3–1-re vezetnek összesítésben, ami azt jelenti, hogy egy újabb sikerrel kiharcolhatják a döntőbe jutást.
A másik ágon a DEAC és a Brassói Corona párharca 2–2-re áll, a sárga-kékek háromgólos hátrányt dolgoztak le a Debreceni Jégcsarnokban, ahol 7–5-ös győzelemmel szerezték vissza pályaelőnyüket. A vasárnapi mérkőzésekről már részletesen beszámoltunk, most mutatjuk a gólösszefoglalókat.
A párharcok kedden Brassóban és Budapesten, majd csütörtökön Debrecenben, illetve – ha szükséges – Csíkszeredában folytatódnak.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!