Hirdetés

Vereséggel zárta a magyarországi túráját a Gyergyói HK

A végjáték jobban kijött a DEAC-nak
Fotó: DEAC

Nem tudta érvényesíteni a papírformát a Gyergyói Hoki Klub Debrecenben. A piros-fehérek hosszú idő után először maradtak alul a cívisvárosban.

2023. november 28., 22:18

Nem látszott az a DEAC–GYHK meccsen, hogy távol állnak egymástól a jégkorong Erste Liga tabelláján. Kedden este kiegyenlített mérkőzést láthattak a nézők, Hetényinek talán több dolga volt, mint Rinnének.

Hirdetés

Az első gól a 14. percben jött, amikor Sándor-Székely passzából Haaranen lőtt a kék vonalról és a takarás miatt a hazai kapusnak nem volt esélye.

A második harmadban Szmirnov és Bukor góljaival fordított a Debrecen, de 40 perc után 2–2 volt az állás, Bodó használt ki egy lehetőséget az összezavart debreceni védők között.

•  Fotó: DEAC Galéria

Fotó: DEAC

A záró játékrészben Bukor távoli lövéssel ismét a hazaiakat hozta előnybe, de Silló rögtön utána egyenlített is.

3–3 után bármi is lehetett volna, és ebből a DEAC győzelme valósult meg.

Rétfalvi találata után a gyergyói nyomás ellenére Hetényi tartotta a csapatát, és végül Bucskin pár másodperccel a vége előtt üres kapus találattal beállította az 5–3-as végeredményt.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:

Debreceni EAC–Gyergyói Hoki Klub 5–3 (0–1, 2–1, 3–1).
Gólszerzők: Mark Szmirnov (25. perc), Bukor Rajmund ( 29.,45.), Rétfalvi Kristóf (53.), Mikhail Bicskov (60.) illetve Matias Haaranen (14.), Chris Bodó (32.), Silló Arnold (46.).

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Nyolcadik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
FTC-Telekom FTC
14
10
2
0
2
73-37
34
2
Budapest JAHC BJAHC
18
8
2
4
4
71-56
32
3
Újpesti TE UTE
17
9
2
1
5
55-45
32
4
Gyergyói Hoki Klub GYHK
19
8
3
1
7
69-59
31
5
Brassói Corona Brassó
18
9
1
0
8
60-60
29
6
DVTK Jegesmedvék DVTK
17
6
3
2
6
52-53
26
7
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
20
6
1
5
8
73-86
22
8
Debreceni EAC DEAC
17
5
2
1
9
47-61
20
9
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
18
4
3
2
9
39-62
20
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
18
4
0
3
11
43-63
15
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!