Hatalmas hangulatban zajlott a mérkőzés, az 500 hazai drukker mellett 100 gyergyói juthatott be a cívisváros kis jégpályájára, és mindkét tábor kitett a magáért.
A piros-fehérek legnagyobb örömére Benedek szerezte meg a vezetést, kilőve Hetényi mellett a hosszú sarkot.
Az első harmadban egyértelműen a GYHK játszott fölényben,
a házigazdáknak nem sok lehetősége volt.
A második harmad elején azonban Novotny egyenlített egy takarásban küldött lövéssel. Innentől már nem tudott dominálni Mikael Tisell legénysége,
főként annak köszönhetően, hogy a DEAC hathatós támogatást kapott a Németh-Kincses játékvezetői párostól.
Ilyen körülmények között nem is volt meglepő, hogy átvették a vezetést a házigazdák.
Az utolsó harmadban sem csökkent az ellenszél,
és ennek ellenére tudott egyenlíteni a piros-fehér együttes. Pesztunov verte át Hetényit szokásos váratlan megmozdulásával.
A gól hatására lendületet kapott az egyébként is teljes odaadással harcoló GYHK, parázs helyzetek alakultak ki a debreceni ketrec előtt.
Betalálni azonban a házigazdáknak sikerült,
egy kapu mellett elzúgó lövés pattant szerencsésen Molnár elé, akinek nem volt nehéz dolga.
Nem adták fel a gyergyóiak, mentek előre rendületlenül az egyenlítésért, de újabb gólt ismét csak a DEAC szerzett, amikor az 58. percben Gorjacsevszkij lekorcsolyázott és Németh az üres kapuba talált.
A végeredmény 4–2 lett a debreceniek javára, akik ezzel 4–3-ra megnyerték a negyeddöntőt.
A DEAC a Ferencvárossal meccsel az elődöntőben, míg a GYHK számára a romániai bajnokságban maradtak még kihívások.
Jégkorong, Erste Liga, rájátszás, negyeddöntő, 7. mérkőzés:
Debreceni EAC–Gyergyói Hoki Klub 4–2 (0–1, 2–0, 2–1),
gólszerzők: Németh Attila 2, Dominik Novotny, Molnár Dávid, illetve Benedek Roland, Dmitrij Pesztunov.
A párharcot összesítésben 4–3-ra nyerte a DEAC.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!