A négy ország nyolc csapatát felvonultató egyetemi bajnokság új kiírása egy év kihagyás után rajtolt el. Tavaly a világjárvány miatt törölni kellett a versenysorozatot, igaz nemzetközi mérkőzéseket így is rendeztek, áprilisban a Sapientia U23 a II. Sekler Cup keretében a cseh UK Prágát, a szlovák a HC Uniza Zsolnát, illetve az EUHL-válogatottat látta vendégül csíkkarcfalvi otthonában.
A székelyföldi csapat ezúttal Besztercebányán kezdte hosszú kalandját, amely során közel háromezer kilométert utaztak a fiúk. Jens Brändström legénysége kiválóan nyitotta az alapszakaszt, az első mérkőzésen tízgólos csatában sikerült legyűrni az UMB Hockey Team-et. A lendületes rajt után a „sapisok” nem tudták növelni pontjaik számát, Trencsénben a címvédőtől szenvedtek vereséget, ami után a lengyelországi Opole városába utaztak, ahol három góllal maradtak alul. A portya utolsó állomásán a mezőny legerősebb csapatával, az UK Prágával meccseltek kétszer is a székely hokisok, akik bár játékban feljavultak a cseh fővárosban, a hazaiakat egyik találkozón sem tudták legyőzni.
„Mivel a vírus miatt tavaly nem tudtuk kiutazni sehova, így mindenkinek nagy élmény volt külföldi csapatok ellen játszani, ráadásul ehhez a szinthez közelebb is vagyunk, mint a hazai bajnokságban a nagyon komoly játékerőt képviselő csapatok ellen.
Úgy érzem, jót tett nekünk ez a turné, bár a rutinhiány miatt sok játékhelyzetben nem mindig a legjobb döntéseket hozzuk, reményeink szerint ez most javulni fog és a jövőben jobban működhetünk csapatként” – nyilatkozta a Székely Sportnak Antal László, aki annak ellenére, hogy három mérkőzésen is betalált, egyéni teljesítményét kritikusan értékelte, mint elmondta, sokat kell még javulnia a helyzetkihasználás terén.
A fiatal támadó hozzátette, ha sikerül a legjobb formájukat hozni, a nemzetközi ligában bármelyik csapattal felvehetik a versenyt, meglátása szerint a rájátszásban is lesz keresnivalójuk.
– mondta bizakodva Antal, aki elárulta, a feszes program miatt csak egy szabadnapjuk volt a túra alatt, ezt sétával és városnézéssel töltötték Trencsénben.
A jelenlegi tervek szerint a Sapientia U23 együttesére november végén és januárban is külföldi mérkőzések várnak az egyetemi ligában, majd február elején a zöld-fehérek újabb nemzetközi tornát rendeznének, amelynek eredményei beleszámítanának az EUHL-be is. A járványhelyzet sajnos bármikor felülírhatja a terveket, de addig is az egyetemista csapatnak a román felnőtt bajnokságban kell jégre lépnie.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!