Az IIHF beszámolója szerint az ukrajnai háború miatt kizárt oroszok helyett Franciaország játszhat majd az elitvébé A csoportjában Helsinkiben, a fehéroroszokat pedig Ausztria váltja a B csoportban Tamperében, így 16 csapatos marad a mezőny. Az elit-vb-re május 13. és 29. között kerül sor. A versenykiírásnak az a pontja változatlan maradt, hogy mindkét csoport utolsó helyezettje kiesik a divízió I-be.
A május elején esedékes divízió I-es mezőny A csoportját a B-ből Litvániával töltötték fel, így a másod- és harmadosztályt is öt-öt gárda alkotja majd. Előbbiben a magyarok és a romániai válogatott ellenfele a Koreai Köztársaság, a házigazda Szlovénia és Litvánia lesz. Az első kettő feljut az élvonalba, az utolsó kiesik a divízió I B csoportjába.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!