Éppen tizenöt éve szereztek aranyat a néhai Basilidesz Csaba edző által irányított lányok, de az akkori sport- és városvezetés nem értékelte ezt a sikert, a csapat támogatás nélkül maradt és megszűnt. Néhányan még pár évig folytatták különböző csapatoknál, de gyergyói színekben többé nem játszhattak jégkorongozó lányok, nők.
Szabó (Laczkó) Zsuzsanna elszántan próbálkozott, évről évre megkísérelt újra csapatot szervezni, azonban sokáig nem sikerült ezt rendszeressé tenni.
Az előző szezonban már látszott előrelépés, összeállt egy csapatra való női hokis, zajlottak az edzések.
Idén eljött a pillanat, amikor ez hivatalossá vált, a Gyergyói Hoki Klub női jégkorongcsapata benevezett az országos bajnokságba. A hét végén pedig már sporttörténelminek mondható eseményre kerül sor: a Gyergyói HK lánycsapata első mérkőzéseit vívja. Pénteken eset hét és szombaton délelőtt tíz órától a Bukaresti Triumf lesz a vendég a gyergyószentmiklósi pályán.
Mint a csapat vezetője, Laczkó Levente elmondta, a jégkorongszövetség által összeállított program szerint ezen a hétvégén már hivatalos mérkőzéseket kellene játszaniuk, de mivel a bajnoki rajtot elhalasztották, a Triumf elleni összecsapások még csak felkészülési meccsek lesznek.
Jól is jön ez, hiszen a csapatból szinte senki nem játszott még valódi mérkőzést, így ez lesz az első tapasztalatszerzés.
Semmiképp nem lehet még cél a győzelem, de az biztos, hogy a lányok mindent megtesznek majd érte. A meccsekre a belépés ingyenes, minden jégkorongkedvelőt szívesen látnak.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!