A brassói jégcsarnokban rendezett szombati első összecsapáson a vendég háromszékiek 6–3-ra nyertek, és teljesítményüket vasárnap este szintén a barcasági városban meg akarták ismételni.
A második mérkőzésen is kiválóan kezdtek az Ágyúsok, az első harmad közepén, Róth Zoltán és Antal Alfréd találataival kétgólos előnyre tettek szert. A második játékrészben azonban a házigazda fővárosiak alig húsz másodperc leforgása alatt kiegyenlítettek. Hamar érkezett a válasz a háromszéki gárda részéről, amely ismét kétgólos vezetéssel vonulhatott a második szünetre, miután Szergej Pajor a 36., Silló Hunor a 38. percben volt eredményes. Alig kezdődött el az utolsó harmad, a fővárosi csapat máris felzárkózott egy gólra, de újra egyenlíteni már nem tudott, és az utolsó percben Alekszander Bolsakov emberhátrányban szerzett üres kapus találatával lezárta a párharcot.
A Steaua ellen szerzett két győzelmének köszönhetően a Háromszéki Ágyúsok megelőzte a Galaci CSM együttesét a ranglistán, és feljött a hazai bajnokság negyedik helyére.
Jégkorong, romániai bajnokság, alapszakasz:
Bukaresti Steaua–Háromszéki Ágyúsok 3–5 (0–2, 2–2, 1–1).
Gólszerzők: Adrian Irimia (12.), Daniil Martinov (41.), Robert Timaru (12.), illetve Róth Zoltán (9.), Antal Alfréd (11.), Szergej Pajor (36.), Silló Hunor (38.), Alekszander Bolsakov (60.).
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!