Kevés változást eszközöltek a vezetőedzők a székelyföldi csapatok közötti negyeddöntő második mérkőzésére. A Sportklubnál visszatért Becze Tihamér, aki az első összecsapáson eltiltás miatt hiányzott, a Gyergyói HK-nál pedig nem játszott Troncinsky, helyette a hatodik légióshelyen Basaraba bizonyíthatott. Mindkét csapatban maradtak a kedden este jól teljesítő kapusok, a házigazdáknál Makszim Szamankov, a vendégeknél pedig Jordon Cooke védett.
Kiegyensúlyozott játékot hozott az első húsz perc, amelyben mindkét csapat kivédekezett egy-egy emberhátrányt. A gólcsend a 32. percben tört meg, amikor Koskiranta lövése a csíki kapu előtt tömörülő játékosok között a hálóban kötött ki (0–1).
A folytatásban többet próbálkoztak a csíkiak, de Cooke kapus verhetetlennek bizonyult. A második szünet előtt másfél perccel kettős emberelőnybe került a GYHK, azonban a vendégek nem tudták ezt kihasználni.
Az 54. percben újra emberelőnybe került a vendégegyüttes, gólt viszont a Sportklub lőtt, Blackwater ellentámadásból legyőzte a nagyon jó napot kifogó gyergyói hálóőrt (1–1).
A rendes játékidő végéig mindkét együttes lőtt egy-egy kapuvasat, és mivel 60 perc után is döntetlenre állt a meccs, következett a 20 percesre tervezett ráadás, ahol a csapatok négy a négy ellen léptek jégre, és érvényes volt a hirtelenhalál szabálya.
Óriási küzdelem volt a ráadásban, ahol a játékosokon érződött a fáradtság. Ennek a játékrésznek az elején a Sportklub nem tudott kihasználni egy kettős emberelőnyt, majd a vendégek kerültek kétszer előnybe.
Az első nem sikerült, a másodikat viszont gólra váltották, a 78. percben Basaraba közelről a hálóba lőtte a korongot, és a GYHK 2–1-re nyert, ezzel elvette a Sportklub pályaelőnyét.
A négy nyert mérkőzésig tartó párharcban 1–1-re állnak a csapatok. A sorozat szombaton és vasárnap Gyergyószentmiklóson folytatódik, majd kedden, március 9-én újra Csíkszeredában lép jégre a Sportklub és a GYHK.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!