Újabb vereséget szenvedett a május közepén kezdődő elitvilágbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott: Majoross Gergely együttese csütörtökön este 3–2-re kapott ki a házigazda Szlovéniától Bledben.
A magyar csapat jól kezdte a találkozót, és már az 5. percben megszerezte a vezetést: Ortenszky Tamás lövése után Papp Kristóf közelről pofozta a kapuba a kipattanót. A hazaiak azonban gyorsan válaszoltak, Matic Török emberelőnyből egyenlített. A nagy tempójú első harmad után a második játékrész elején a szlovénok kerültek előnybe, ám a magyar válogatott visszajött a mérkőzésbe. A meccs derekán Sebők Balázs egy látványos félfordulatos, fonák mozdulattal talált a hálóba. A találkozó egyre keményebbé vált, sorra jöttek a kiállítások, és végül ez döntött: a szlovénok a harmadik emberelőnyüket is kihasználták, Marcel Mahkovec második góljával megszerezték a győztes találatot.
A magyar csapat négy fórból egyszer sem tudott betalálni, míg a hazaiak hat emberelőnyből kétszer is eredményesek voltak. A mérkőzésen ezúttal nem öltözött Hegedüs Levente, Mihalik András és Sárpátki Tamás, míg Péter Donát sérülés, Kiss Roland pedig gyermekáldás miatt hiányzott. A kapuban Bálizs Bence kezdett.
A két válogatott 45. egymás elleni mérkőzésén a szlovénok 33. sikerüket szerezték meg. A magyar válogatott felkészülési mérlege jelenleg nyolc vereség és egy hosszabbításos győzelem.
A vb-felkészülés jövő szerdán zárul: a magyar csapat Svájcban, Neuchâtelben Kanada ellen lép jégre, mielőtt Zürichben megkezdi szereplését az elitvilágbajnokságon.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!