HIRDETÉS

Újabb orosz támadó a GYHK-nál

Zagidullint ellenfélként ismerték meg a gyergyóiak. Galac egyik erőssége volt

2019. július 02., 17:44

Újabb erősítést jelentett be a Gyergyói Hoki Klub. Galacról igazol a piros-fehérekhez a 29 éves, balkezes orosz csatár, Albert Zagidullin.

2019. július 02., 17:44

Amint a gyergyói csapat közleményéből kiderül, kemény ütközéseket, fantáziadús játékot, s főként sok gólt és gólpasszt várnak tőle. Ezt láthatták a tőle a múlt szezonban, amikor a galaciak színeiben ellenfélként ismerhették meg.

Zagidullin 8 éven át játszott az orosz második liga, a VHL csapataiban, ahol 263 mérkőzésem 99 pontot szerzett.

Első légiós évét töltötte a múlt szezonban Galacon,

ahol a romániai bajnokságban összesen 88 pontig jutott 35 bajnoki alapszakasz meccsen és további 8-at tett hozzá az elődöntőben és a döntőben. Ebből, az igazán komoly csaták során a három Erste Ligás csapat ellen pedig 16 pontot szerzett az alapszakasz 17 találkozóján, és további 8-at az elődöntő és a finálé 7 összecsapásán.

Komoly érdeme volt a Galaci CSM ezüstérmének megszerzésében.

A GYHK keretében Zagidullin érkezésével 5 légiós csatár szerepel. A klub azt várja, hogy kemény konkurencia alakuljon ki a csapatba kerülésért. Amint írják: jót fog ez tenni a küzdőszellemnek, de ugyanakkor lehetőség arra is, hogy időnként pihenhessenek a játékosok a megerőltető menetelésben. Száz meccses szezonra számítanak, a tavalyinál jóval több rájátszásos mérkőzéssel.

HIRDETÉS

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Nagyon menni akarnak az alapemberek, még két új játékost is igazolhat a Sepsi OSK

További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.

A Sepsi a legaktívabb, szétszedik az Oțelult – átigazolási körkép a Szuperligában

Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.

Székelyhon

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak

A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.

`
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Ez is érdekelheti

Megragadna az elitben a magyar jégkorong-válogatott

Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya stábjával együtt szeretne olyan történelmi tettet végrehajtani, ami korábban még nem sikerült a nemzeti csapatnak.

A lelkesedés vezette győzelemre a Sportklubot

Ebben a szezonban először nyert a címvédő Brassói Corona ellen a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában. Az erdélyi rangadót követően a két együttes szakvezetője nyilatkozott.

Ez nem kis bravúr a Sportklubtól, Brassóban legyőzte a Coronát

Remek védekezésének és a hajrában nyújtott eredményes támadójátékának köszönhetően a Csíkszeredai Sportklub szombat este győzni tudott a Brassó otthonában, a jégkorong Erste Ligában. Ebben a szezonban először nyertek a Corona ellen.

Több mint száz csíkdánfalvi szerepelt eddig a a falutízesek jégkorongcsatáján

Az év utolsó hétvégéje különleges eseményt tartogat a felcsíki hokikedvelők számára: Csíkkarcfalván rendezik meg a csíkdánfalviak hagyományos amatőr jégkorongtornáját, a falutízesek csatáját.

Rangadó volt a javából a GYHK és a Corona összecsapása – így látták az edzők

A címvédő Brassói Corona fordulatos mérkőzésen, hosszabbítás után 5–4-re győzött az éllovas Gyergyói HK vendégeként a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján. Az erdélyi rangadó után az edzők nyilatkoztak.

A hosszabbításban gyűrte le a címvédő a Gyergyói Hoki Klubot

Roppant fordulatos és küzdelmes mérkőzést vívott karácsony másnapján a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona. A rendes játékidő nem hozott döntést, a végén a vendégek örülhetettek.

Egymás ellen játszanak az ünnepek alatt az erdélyi Erste Ligás hokicsapatok

Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Brassóban is lesznek jégkorongmérkőzések az ünnepek alatt, a találkozóknak dupla szorzójuk van, az Erste Liga mellett beszámítanak a román bajnokságba is.

Két játékosa szerződését meghosszabbította a Gyergyói Hoki Klub

A Gyergyói Hoki Klub játékoskerete jelentős részének lejár a szerződése a 2024–2025-ös szezon végén. A gyergyóiak már el is kezdték a csapatépítést a következő idényre, a napokban bejelentették Imre Patrik és Fejes Nándor szerződéshosszabbítását.

A Fradi edzője úgy látta, szabályos volt a második góljuk

Felváltva vezettek a felek a vasárnap esti Ferencváros–Csíkszeredai Sportklub mérkőzésén a jégkorong Erste Ligában. A rendes játékidő végén 2–2 volt az állás, a ráadásban pedig a házigazdák beütötték a győzelmet jelentő találatot.

A gyenge helyzetkihasználás okozta a GYHK vesztét

Egy nagyon intenzív mérkőzést vívott egymással vasárnap este a jégkorong Erste Liga listavezetője, a GYHK és a második helyezett BJA. A budapesti csúcsrangadót hosszabbításban nyerték a házigazdák. Így látták az edzők a történteket.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!