Második mérkőzését is elveszítette a magyar jégkorong-válogatott az amiens-i Nemzetek Európa Kupáján. Majoross Gergely tanítványai ezúttal a norvégokkal szemben maradtak alul 2–1 arányban.
Az első harmad hajrájában a norvégok megszerezték a vezetést, ám a magyar válasz még a szünet előtt megérkezett, Nagy Krisztián vette be az ellenfél kapuját. Ezt követően hosszú gólcsend következett, amelynek fenntartásában jelentős szerepet vállalt Farkas Roland, aki több alkalommal is bravúrral védett a magyar kapuban. A harmadik harmad elején azonban emberelőnyből ismét betaláltak a norvégok, a vezetést pedig már nem engedték ki a kezükből. A magyar válogatott így második mérkőzésén is pont nélkül maradt.
A romániai válogatottra szintén komoly kihívás várt Tallinnban, ahol a házigazda észtekkel találkozott. A találkozót a speciális játékhelyzetek döntötték el. Az észtek négy emberelőnyükből hármat is gólra váltottak, míg Ron Pasco csapatának egyetlen találata ugyancsak fórból született, Rokaly Szilárd volt eredményes. A 4–1-es vereség ellenére a romániai válogatott számára még kedvezően alakulhat a torna befejezése.
Az észtek az eredménytől függetlenül már biztos tornagyőztesek, Sallóék pedig a spanyolok elleni, akár hosszabbításban kiharcolt győzelemmel is megszerezhetik a második helyet (szombaton 15 órától).
A női válogatott eközben folytatta jó szereplését, a csütörtöki 5–1-es törökök feletti győzelem után, ezúttal hosszabbításban múlta felül Litvániát.
Nemzetek Európai Kupája, férfiak, B csoport, Amiens (Franciaország):
Magyarország–Norvégia 1–2 (1–1, 0–0, 0–1)
Gólszerzők: Nagy Krisztián (20.), illetve Philip Granath (17.), Petter Vesterheim (42.)
Férfiak, D csoport, Tallin (Észtország):
Románia–Észtország 1–4 (0–0, 1–1, 0–3)
Gólszerzők: Rokaly Szilárd (33.), illetve Nyikita Puzsakov (30., 53.), David Timofejev (43., 60.)
Nők, D csoport, Bukarest:
Románia– Litvánia 2–1 (1–1, 0–0, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után
Gólszerzők: Szekeres Edit (17.), Bende Júlia (63.), illetve Ana Kondratjeva (15.)
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!