Nagy Attila, a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) jelenlegi elnöke elmondta, hogy pár nap választ el a vébé kezdetétől, Románia vb-szereplését pedig a Hălăucă-féle előző vezetőség szánalmas húzással akadályozná meg. „A világbajnoki részvételnek feltétele, hogy a Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IHHF) által készített felszerelésekben kell pályára lépni a mérkőzéseken.
– tudtuk meg az elnöktől.
Mint mondta, elkeserítő, hogy egy ilyen helyzetben is a hatalmi érdek a sportolók, a szakemberek és a sportág érvényesülése fölé kerül. A helyzetet jelezték Elisabeta Lipă, az Országos Sportügynökség vezetője felé is. Ugyanakkor dolgoznak a Nemzetközi Jégkorong-szövetséggel együttműködésben is a megoldáson.
A szövetség első embere rámutatott, a tavaly április 6-i megválasztásuk óta önkéntesek munkájára és támogatók anyagi hozzájárulására alapozva szervezik a romániai jégkorongéletet, ugyanis hiányzik egy jogerős törvényszéki ítélet, amely nyomán a sportszövetségi nyilvántartásba is bekerül az új vezetőség. A 2023–2024-es szezonban az RJSZ ilyen körülmények között bonyolítja le az U13-as, U15-ös, U17-es, U20-as, felnőtt női és férfi bajnokságokat. Emellett a válogatottak számára is edzőtáborokat, felkészülési mérkőzéseket szervezett.
Nagy Attila közölte, mindent megtesznek annak érdekében, hogy sportolóik, akik évek óta keményen dolgoznak azért, hogy nemzetközi porondon is bizonyíthassanak, ne kényszerüljenek egy ilyen abszurd okból távol maradni a világbajnokságtól.
„Azt hiszem nemcsak a saját, de az egész romániai hokis közösség nevében mondhatom, hogy a sportág érdeke és a sportolók fejlődése az első, minden más csatározás csak utána következhet” – hangsúlyozta Nagy Attila.
Románia U20-as válogatottja az ötödik értékcsoportba (divízió 2/B) kapott besorolást. A világbajnokságot 2024. január 14. és 20. között rendezik Belgrádban, ahol a házigazda Szerbia, illetve Románia korosztályos válogatottja mellett Belgium, Izland, Tajpej és Ausztrália lép majd jégre.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!