Újabb meghatározó játékos távozik a Sportklubtól: a 28 éves Adorján Attila, a 2024–2025-ös szezon legjobb kapusa az Erste Ligában, a Brassói Coronához szerződött. A csíkszeredai születésű hálóőr 2021 óta erősítette a kék-fehéreket, az elmúlt idényben 52 mérkőzésen állt a kapuban, 90% feletti védési hatékonysággal. A román bajnokságban is kulcsszerepe volt a gárda szereplésében.
Adorján pályafutása szülővárosában indult, majd a csíkszeredai utánpótlás után a Miskolci Jegesmedvék juniorcsapatához szerződött. Tapasztalatot szerzett a szlovák és osztrák utánpótlásligákban, valamint a DVTK felnőttcsapatában az Erste Ligában. Később a magyar válogatottban is bemutatkozott, sőt, a finn Mestis ligában is megfordult, mielőtt 2021-ben hazatért Csíkszeredába.
A Székely Sport megkeresésére az átigazolás hátteréről így nyilatkozott:
A Brassói Corona céljairól és a csapat összetételéről is szót ejtett: „Nagyok az elvárások Brassóban is, évek óta ott vannak az Erste Liga és a román bajnokság élvonalában. A hazai mag sokat változott, több lett a helyi játékos, és bízom benne, hogy kialakul az az összetartás és csapategység, ami a sikerhez szükséges.”
A válogatott kapus távozása újabb komoly veszteség a Sportklub számára, hiszen Gecse Hugó és Rokaly Szilárd után ő is a brassói riválishoz igazolt. A barcasági klub az átigazolási időszak egyik legnagyobb fogásaként jelentette be érkezését, a szakvezetés pedig sokat vár tőle az új szezonban.
A Corona kerete így tovább erősödik: Adorján Attila mellett Andrei Vasile, Andrei Filip, Gecse Hugó, Farkas Tamás, Jared VanWormer, Molnár Zsombor, Rokaly-Boldizsár és Rokaly Szilárd is a 2025–2026-os szezon játékosai lesznek. A teljes névsort a klub hamarosan hivatalosan is bejelenti.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!