A Háromszéki Ágyúsok első hivatalos mérkőzéseit a hétvégén rendezik, szombaton és vasárnap egyaránt 18.30-tól a Sapientia U23 csapatával játszik a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán. A szezonrajt előtt a klub alelnökét, Máthé Zsoltot kérdeztük a csapattal kapcsolatos célokról, elvárásokról.
„Még a világjárvány előtt merült fel bennem a gondolat, hogy miképp is lehetne összerakni egy szerény költségvetésű jégkorongcsapatot, amely játéklehetőséget biztosít a feltörekvő nemzedéknek. Majd idővel és sok befektetett munkával ezt tovább fejleszteni” – kezdte bevezetésként Máthé Zsolt.
A kézdivásárhelyiek ötletéhez hamar csatlakozott Sepsiszentgyörgy önkormányzata is, felismerve, hogy közösen sikerülhet egy olyan alakulatot létrehozni, amely méltán képviselheti Háromszéket az országos jégkorongbajnokságban.
A Kovászna megyei önkormányzat is a csapat mellé állt, így egyenlő arányban, összesen hárommillió lejes támogatással indult hódító útjára a Háromszéki Ágyúsok.
A járványhelyzet miatt az újonnan alakult szurkolótábor nem tudja teljes számban bíztatni a helyszínről a csapatot, ellenben az új himnusz, melyet a kovásznai Background zenekarral közösen alkottak meg, már lejátszásra kerül a jégpálya hangszóróin.
„Célunk az, hogy Háromszék visszakerüljön a hazai jégkorong térképére és csapatunk minél jobb helyezést érjen a román bajnokságban. Majd pár éven belül helyt szeretnénk állni az Erste Ligában is” – nyilatkozta Máthé Zsolt.
Postolică Adrián
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Az FK Csíkszereda a Konstancai Farul vendégeként 3–2-es vereséget szenvedett a labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójában. Mindkét vezetőedző csalódottan értékelt a lefújás után.
Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!