Ez volt a Sportklub első magyarországi kiszállása az Erste Liga jelenleg zajló idényében. Korábban minden hazai meccsét megnyerte, és csak a Ferencváros tudta megszorítani, ugyanis Leo Gudas és Hozó Levente tanítványai a zöld-fehéreket a hosszabbításban győzték le.
Az Acélbikák ellen kettős emberelőnyben szerezte meg a vezetést a csíki csapat, ekkor Papp Szabolcs volt eredményes.
A második harmadban aztán jött egy olyan nyolc perc, amikor egymás után háromszor zörrent meg az újvárosiak hálója, a korongot először egy ellentámadás során egyedül kapura törő Becze Tihamér, majd Panov és Részegh Tamás lövései után kellett kikotorni a hálóból.
A hazaiak támadóit jól semlegesítette a Lakosil kapus előtt tömörülő védelem, az Acélbikák szépítő találatát csak a játékrész vége előtt jegyezték, akkor Nagy Márk Máté volt eredményes (1–4).
Turtiainen gólja rögtön az utolsó harmad elején jött, felélesztve a hazai reményeket, de egy újabb emberelőnyben Valchar visszaállította a háromgólos csíki vezetést (2–5).
Miután Léránt faragott a hátrányból, a dunaújvárosiak elkeseredetten rohamoztak, és igazán izgalmassá tették a végjátékot, mert Turtiainen vitatott gólját a játékvezetők elemzés után érvényesnek ítélték (4–5).
Kapusát is levette a jégről a hazai csapat az egyenlítés reményében, de Sulakov megszerezte a korongot, és higgadtan lőtt a hálóba, bebiztosítva a Sportklub győzelmét.
Pénteken este a Fehérvári Titánok vendégei lesznek, vasárnap a Schiller-Vasas otthonába látogatnak, hétfőn pedig a Ferencváros fogadja a csíki együttest.
Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz:
Dunaújvárosi Acélbikák–Csíkszeredai Sportklub 4–6 (0–1, 1–3, 3–2),
gólszerzők: Nagy Márk Máté (39.), Jaakko Turtiainen (41., 59.), René Léránt (56.), illetve Papp Szabolcs (14.), Becze Tihamér (25.), Konsztyantin Panov (30.), Részegh Tamás (33.), Radim Valchar (44.), Vitalij Sulakov (60.)
Kiállítások: 10 és 16 perc.
Kapura lövések: 49–37.
Játékvezetők: Halassy György, Németh Márton, Molnár Márkó, Kedves Alfréd.
A másik csütörtöki meccsen:
Hokiklub Budapest–Fehérvári Titánok 1–3 (0–1, 1–1, 0–1)
Péntek
18.30 Brassói Corona–Vienna Capitals II.
19.30 Fehérvári Titánok–Sportklub
19.40 Schiller-Vasas–Ferencváros
21.00 Debreceni EAC–Újpest
Vasárnap
18.30 Fehérvári Titánok–Dunaújváros
18.30 Gyergyói HK–Vienna II.
18.40 Schiller-Vasas–Sportklub
19.00 Ferencváros–Debrecen
Hétfő
18.30 Brassói Corona–Gyergyói HK
21.00 Ferencváros–Sportklub
A ranglista:
1. Sportklub 17 pont (6 meccs)
2. FTC-Telekom 14 (7)
3. Újpest 12 (6)
4. Debreceni EAC 12 (6)
5. Dunaújváros 12 (7)
6. Brassó 9 (6)
7. Fehérvári Titánok 7 (5)
8. Gyergyói HK 5 (5)
9. Vienna Capitals II. 5 (5)
10. Schlier-Vasas 4 (6)
11. Hokiklub Budapest 2 (7)
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!