Jól kezdte a mérkőzést a Gyergyói Hoki Klub, már a 6. percben a házigazdák kapujában kötött ki Jezsov lövése, egy szépen kidolgozott Péter-Benedek összjáték után. A lendületet a Schiller–Vasas egyenlítő gólja sem törte meg, nemsokára a gyergyói csapatkapitány, Góga is betalált, visszaszerezve a vezetést a piros-fehéreknek.
Ekkor már valóban semmi tétje nem maradt a mérkőzésnek a GYHK szempontjából, hiszen Dunaújvárosban már 0–5 volt az állás, a Fehérvári Titánok javára,
azaz lényegében eldőlt, hogy Mikael Tisell legénysége nem előzheti meg a Titánokat, és a 7. helyen jut a rájátszásba.
A második harmadban előbb ismét egyenlített a Schiller-Vasas, aztán a mérkőzés felénél egy percen belül három gólt is láthattak a nézők, Constantin és Sára 20 másodperc alatt 2–4-re alakította az állást, Bödök pedig faragott a házigazdák hátrányából.
Negyven perc után 4–3-ra vezetett a GYHK, de a 46. percben már a Ladányi Balázs által irányított budapestieknél volt az előny, két védelmi kihagyást kihasználva. Ha a meccs tét nélküli is volt, azért ezt nem hagyhatták a gyergyóiak, rákapcsoltak, és ez meghozta az eredményt, Steén 5–5-re alakította az állást. Mint utóbb kiderült, ezt mutatta a rendes játékidő végén is az eredményjelző.
A ráadásban végig a piros-fehérek irányították a játékot, és többször is eldönthették volna a meccset, de a helyzetek kimaradtak.
A 63. percben a játékvezetők újra nézték a Vasas egy lehetőségét, de kiderült, nem volt gól, és így 5–5-ös döntetlennél következhettek a büntetőlövések. Az első 5 körben egy találat sem született, a kapusokat nem is tették igazán próbára. Gorjacsevszkij és Tóth egészen a 11. körig verhetetlen volt, aztán a házigazdák rávezetése bejutott a gyergyói ketrecbe, de Góga visszahozta a csapatot a vereség széléről.
A maratoni párbajnak végérvényesen Karpusz büntetője vetett véget a 13. körben.
Jégkorong Erste Liga, középszakasz, alsóház:
Schiller-Vasas–Gyergyói Hoki Klub 5–6 (1–2, 2–2, 2–1, 0–0, 0–1), büntetők után,
gólszerzők: Bálint Tamás (11. perc), Lőczi Árpád (25.), Bödök Bence (31.), Surányi Zsolt (45.), Székely-Mádai Gergő (46.), illetve Denisz Jezsov (6.), Góga Attila (13.), Mircea Constantin (30.), Sára Tibor (31.), Oscar Steén (57.). Kiállításpercek: 4–4. Kapura lövések: 42–31.
Az alsóház másdik két mérkőzésének eredménye:
Dunaújvárosi Acélbikák–Fehérvári Titánok 0–6 (0–3, 0–2, 0–1),
Vienna Capitals II–Hokiklub Budapest 4–3 (0–1, 1–1, 1–2, 1–0).
Az alsóház végeredménye:
1. Fehérvári Titánok 27 pont
2. Gyergyói Hoki Klub 23
3. Vienna Capitals II 19
4. Hokiklub Budapest 13
5. Dunaújvárosi Acélbikák 11
6. Schiller-Vasas 10.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!