HIRDETÉS

Tíz gól és maratoni büntetőpárbaj után győzelemmel zárt a GYHK

Szoros csatát hozott az alsóház utolsó mérkőzése.

2019. február 23., 09:19

Kicsit sem volt szokványos a Schiller-Vasas–Gyergyói HK összecsapás, az Erste Liga középszakaszának zárómérkőzése. Felváltva vezetett a két együttes, hogy végül 5–5 után következzen hosszabbítás, ahol 13-13 büntetőt lőhettek a felek. A GYHK szerezte meg a két pontot.

2019. február 23., 09:19

Jól kezdte a mérkőzést a Gyergyói Hoki Klub, már a 6. percben a házigazdák kapujában kötött ki Jezsov lövése, egy szépen kidolgozott Péter-Benedek összjáték után. A lendületet a Schiller–Vasas egyenlítő gólja sem törte meg, nemsokára a gyergyói csapatkapitány, Góga is betalált, visszaszerezve a vezetést a piros-fehéreknek.

Ekkor már valóban semmi tétje nem maradt a mérkőzésnek a GYHK szempontjából, hiszen Dunaújvárosban már 0–5 volt az állás, a Fehérvári Titánok javára,

HIRDETÉS

azaz lényegében eldőlt, hogy Mikael Tisell legénysége nem előzheti meg a Titánokat, és a 7. helyen jut a rájátszásba.

A második harmadban előbb ismét egyenlített a Schiller-Vasas, aztán a mérkőzés felénél egy percen belül három gólt is láthattak a nézők, Constantin és Sára 20 másodperc alatt 2–4-re alakította az állást, Bödök pedig faragott a házigazdák hátrányából.

Negyven perc után 4–3-ra vezetett a GYHK, de a 46. percben már a Ladányi Balázs által irányított budapestieknél volt az előny, két védelmi kihagyást kihasználva. Ha a meccs tét nélküli is volt, azért ezt nem hagyhatták a gyergyóiak, rákapcsoltak, és ez meghozta az eredményt, Steén 5–5-re alakította az állást. Mint utóbb kiderült, ezt mutatta a rendes játékidő végén is az eredményjelző.

A ráadásban végig a piros-fehérek irányították a játékot, és többször is eldönthették volna a meccset, de a helyzetek kimaradtak.

A 63. percben a játékvezetők újra nézték a Vasas egy lehetőségét, de kiderült, nem volt gól, és így 5–5-ös döntetlennél következhettek a büntetőlövések. Az első 5 körben egy találat sem született, a kapusokat nem is tették igazán próbára. Gorjacsevszkij és Tóth egészen a 11. körig verhetetlen volt, aztán a házigazdák rávezetése bejutott a gyergyói ketrecbe, de Góga visszahozta a csapatot a vereség széléről.

A maratoni párbajnak végérvényesen Karpusz büntetője vetett véget a 13. körben.

Jégkorong Erste Liga, középszakasz, alsóház:
Schiller-Vasas–Gyergyói Hoki Klub 5–6 (1–2, 2–2, 2–1, 0–0, 0–1), büntetők után,
gólszerzők: Bálint Tamás (11. perc), Lőczi Árpád (25.), Bödök Bence (31.), Surányi Zsolt (45.), Székely-Mádai Gergő (46.), illetve Denisz Jezsov (6.), Góga Attila (13.), Mircea Constantin (30.), Sára Tibor (31.), Oscar Steén (57.). Kiállításpercek: 4–4. Kapura lövések: 42–31.

Az alsóház másdik két mérkőzésének eredménye:
Dunaújvárosi Acélbikák–Fehérvári Titánok 0–6 (0–3, 0–2, 0–1),
Vienna Capitals II–Hokiklub Budapest 4–3 (0–1, 1–1, 1–2, 1–0).

Az alsóház végeredménye:
1. Fehérvári Titánok 27 pont
2. Gyergyói Hoki Klub 23
3. Vienna Capitals II 19
4. Hokiklub Budapest 13
5. Dunaújvárosi Acélbikák 11
6. Schiller-Vasas 10.

 

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: megdöbbentő, mennyire magyarellenes légkör uralkodik a Román Labdarúgó-szövetségben

Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.

Fájdalmas pontlevonás, sokba került a banális hiba a Sepsi OSK-nak

Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

`
Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Krónika

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint

Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

Kanadai légióssal bővült a Csíkszeredai Sportklub támadósora

Kanadai játékos csatlakozik a Csíkszeredai Sportklub keretéhez: a 32 éves csatár, Reid Petryk az ECHL-ből, a Tulsa Oilers együttesétől érkezik a kék-fehérekhez.

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Túl nagy volt az Ágyúsok hátránya, nem álltak talpra a GYHK ellen

Négygólos hátrányt szedett össze a Háromszéki Ágyúsok a Gyergyói Hoki Klub fiataljai ellen. A különbségből ugyan sikerült faragni, de a pontokat a piros-fehérek gyűjtötték be.

Az újonc többször egyenlített a Corona ellen, a Brassóé volt az utolsó szó

Az elején minden a papírforma szerint alakult a román hokibajnokság vasárnap délutáni találkozóján. A Bukaresti Red Hawks azért tett arról, hogy ne legyen sima meccs.

Az utolsó simítások az Erste Liga csapatainál, véglegesítik kereteiket

Rövidesen indul a 2025–2026-os Erste Liga-idény, a kluboknál pedig lassan lezárul az átigazolási időszak. Egyre kevesebb a bejelentés, a hangsúly fokozatosan áttevődik a felkészülési mérkőzésekről a tétmeccsekre.

Fiatalos lendülettel gázolt át a GYHK a Sportulon

A Sportul Studențesc ellen évek óta kötelező a győzelem minden klub számára, és a Gyergyói Hoki Klub fiataljai sem okoztak csalódást: szombat délben 18–2-re ütötték ki a bukarestieket a romániai bajnokság alapszakaszában

Fölényesen győzte le az új fővárosi csapatot a GYHK

Magabiztos győzelemmel kezdte az új idényt a címvédő Gyergyói Hoki Klub, pénteken este hazai közönség előtt 7–1-re nyert a Bukaresti Red Hawks ellen a romániai jégkorongbajnokság nyitónapján.

Átgázolt bukaresti ellenfelén a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub parádés formában kezdte a jégkorongszezont: 27 góllal ütötte ki a Sportul Studențesc csapatát. A Vákárban rendezett szezonnyitón szinte mindenki betalált, a közönség igazi hokigálát kapott.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!