HIRDETÉS

Tervek és bizonytalanságok, a jégkorongozó lányok is készülődnek

Egyelőre mindig közbeszól a „ha”
Fotó: Pinti Attila

2020. július 21., 12:10

A székelyföldi női jégkorongcsapatoknál ugyanazok a célok, mint korábban, ám a sok a kérdőjel a következő szezonnal kapcsolatosan. A koronavírus-járvány alaposan felforgatta a gyergyóiak komoly terveit.

2020. július 21., 12:10

Rangos – sőt a női jégkorong hazai történetében páratlan szintű – tornával indította volna a szezont a gyergyószentmiklósi Fox Hockey Klub. Ha lesz is valami ebből, nem az lesz, amire készültek – mondta el Laczkó Levente, a csapat menedzsere. A koronavírus-járvány miatt nem lehet szó arról, hogy a tornára bejelentkezett kanadai, amerikai és más országokból várt csapatok ideutazhassanak.

HIRDETÉS

Egyelőre nem zárták ki teljesen a torna megrendezését. Jelen állás szerint – ha valami addig nem változik – a három romániai csapat, azaz a Csíkszeredai Sportklub, a Bukaresti Triumf és a házigazda Fox Hockey találkozik Gyergyószentmiklóson, a nemzetközi jelleget pedig a bulgáriai női válogatott szereplése adná. Ha megrendezhetik, akkor augusztus 14–16. között kerül rá sor. 

A „ha” szócska és a feltételes mód Laczkó Levente csaknem minden mondatában benne van, a járványhelyzet miatt minden bizonytalanabb, mint egy éve. Tehát ha lehetséges lesz, akkor ősszel, októberben a második Székelyföldi Női Jégkorongtornát is megrendezik a gyergyóiak, a két székely csapat és magyarországi vendégek részvételével.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A gyergyói lányok a kiszámíthatatlanság ellenére komolyan készülnek, erőnléti edzőtáborban vettek részt. A rendszeres erőnléti edzések Laczkó-Szabó Zsuzsanna és Sütő Örsi vezetésével zajlottak, mostantól azonban Antal Zsoltot nevezték ki a csapat edzőjévé. 

Ami még biztosnak látszik, az nem pozitívum: a Fox Hockey azt tervezte, hogy a közelgő szezontól benevez a magyarországi jégkorongbajnokságba, de erről a jelenlegi helyzetben jobbnak látták lemondani.

Újdonság még a „rókalányoknál”, hogy a tavalyi keretből hárman külföldre távoztak: Nadina Niciu és Ana Voicu Finnországban kapott szerződést, Sonia David pedig Svédországba igazolt a következő egy évre.

Csíkszeredában a címvédés a cél

Az is szokatlan helyzet, hogy a Sportklub sokszoros bajnok női csapatának nem az éppen lezárult szezon bajnoki címét kell megvédenie, hanem az azt megelőző szezonban nyert aranyat. A járvány miatt ugyanis eredmény nélkül zárták le a 2019–2020-as idényt, amely szoros versenyfutást hozott a csíki és a gyergyói csapat között.

A Sportklub jégkorongozónői heti két szabadtéri száraz edzéssel készülnek az új szezonra – az érvényben lévő járványügyi előírások betartásával, és augusztus 15-e után lépnek jégre, amikor Csíkszeredában is megnyílik a pálya – tudtuk meg Nagy Béla edzőtől.

Nagy Béla, a Sportklub edzője •  Fotó: Daniel Maximilian Milata Galéria

Nagy Béla, a Sportklub edzője
Fotó: Daniel Maximilian Milata

A keret itt nem gyengült, sőt gyarapodott, több fiatal lány csatlakozását várják Felcsíkról, és ideigazol Brassóból a hazai mezőny egyik legjobbja, Emilia Munteanu is.

Nagy Béla is rámutatott, a női hokiban is több a bizonytalanság, mint a kiszámíthatóság. Ha sor kerül Gyergyószentmiklóson a nemzetközi tornára, mindenképpen szeretnének ott lenni, ahogy később a Székelyföldi Női Jégkorongtornán is.

Várják ugyanakkor a Romániai Jégkorongszövetségtől a tájékoztatást a 2020–2021-es bajnokságról. Remélik, idén legalább ezen a téren jobb lesz a helyzet, mint tavaly, amikor sokáig azt sem lehetett tudni, hogy egyáltalán megrendezik-e a női bajnokságot. Nyilván az volna a jó, ha már ősztől elkezdődnének a küzdelmek.

Nagy Béla hozzátette: a jégkorongozó nők hobbiból játszanak, a hoki szeretetéért edzenek, és hozzáállásuk jóval nagyobb figyelmet érdemelne mind a szövetség illetékeseitől, mind a kluboktól, de a közönség részéről is. Ahol úgy tekintenek a nők jégkorongjára, ahogyan az elvárható, ott ez az eredményeken is meglátszik. Össze sem lehet hasonlítani azt, ami itt van, azzal, ami például Magyarországon található.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Fájdalmas pontlevonás, sokba került a banális hiba a Sepsi OSK-nak

Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.

Diószegi és Burcă: nincs mese, tarolni kell, mert nem tartozunk a döntéshozók kedvencei közé

Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.

Székelyhon

Nyilvánosságra hozták azt a megrázó felvételt, amikor egy klub előtt több fiatalt elgázolnak – videóval

Felkerült nemrég a Facebookra az a térfigyelőkamera-felvétel, amely egy hétvégi gázolást rögzített. Az eset vasárnapra virradóan történt egy középfalvi szórakozóegység előtt, amikor egy sofőr tolatva egy csoport fiatalnak hajtott neki.

`
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

Egyenlíteni még sikerült, a vereséget nem tudta elkerülni a Csíkszeredai Sportklub

Vereséggel kezdte a jégkorong Erste Liga új idényét a Csíkszeredai Sportklub: hiába uralta a mérkőzést, a FEHA19 jobban használta ki helyzeteit, és 3–2-re diadalmaskodott a Vákár Lajos Műjégpályán.

Erődemonstrációval indította a szezont a Gyergyói Hoki Klub

A vártnál is simábban nyerte meg az Erste Liga szezonnyitóját a címvédő Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Arénában egy parádés második harmad döntötte el végleg a találkozót: a piros-fehérek 6–1-re ütötték ki a Budapest Jégkorong Akadémiát.

Szétesett a hajrára a Brassói Corona

Vereséggel kezdte a jégkorong Erste Liga új szezonját a Brassói Corona, pénteken este hazai közönség előtt a hajrában maradt alul az Újpesttel szemben.

A legtöbb gárda jelentősen átalakult – bedobják a korongot az Erste Ligában

Kilenc csapat vág neki péntek este a jégkorong Erste Liga új szezonjának. A nyári átigazolási időszakban a DAB és a Csíkszeredai Sportklub alakította át legnagyobb mértékben a keretét, míg a Gyergyói HK szinte változatlan felállásban készül a címvédésre.

Korábban lesz Csíkszeredában a hokimeccs, hogy mindenki elérjen az FK–FCSB találkozóra

Ritkán fordul elő, hogy egy jégkorongmeccs kezdési időpontját a futballhoz igazítsák Csíkszeredában. Ezúttal a szurkolók kedvéért ez történt.

Adorján Attila: motivál, hogy a Sportklub ellen jól teljesítsek

Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.

Kanadai légióssal bővült a Csíkszeredai Sportklub támadósora

Kanadai játékos csatlakozik a Csíkszeredai Sportklub keretéhez: a 32 éves csatár, Reid Petryk az ECHL-ből, a Tulsa Oilers együttesétől érkezik a kék-fehérekhez.

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!