Egy év leforgása alatt ez lesz a harmadik világbajnokság, amit a Román Jégkorong-szövetség szervez, és a második, amelynek Háromszék ad otthont, a tavalyi sepsiszentgyörgyi felnőtt divízió I/A-s világverseny után. Ellenben a 2017-ben átadott, 550 férőhelyes Deme László Műjégpályán először rendeznek világbajnokságot.
A jórészt székelyföldi játékosokra alapozó romániai ifjúsági válogatott az éremszerzésért küzd az udvarterek városában, bízva a hazai pálya előnyében és abban, hogy a helyi szurkolók olyan pluszerőket mozgósítanak meg bennük, amelyek hozzásegítik őket a bravúros szerepléshez. Románia vasárnap Nagy-Britannia ellen kezdi meg világbajnoki szereplését (a meccs előtt kerül sor az ünnepélyes megnyitóra), hétfőn Spanyolország, szerdán Japán, csütörtökön Kína, majd szombaton Horvátország lesz az ellenfél. Mindegyik mérkőzés 19.30-kor kezdődik. A Góga Attila irányította juniorválogatott jól ismeri a mezőny egy részét, ugyanis tavaly az olaszországi Asiagóban találkozott már a brit, a kínai és a horvát válogatottal, ezzel szemben Japán és Spanyolország ismeretlen ellenfél lesz, előbbi a divízió I/B-ből esett ki, utóbbi pedig a divízió II/B-ből jutott fel.
A tornán egyetlenegy játékos képviseli a házigazda Háromszéket: a szotyori Sipos Márk. „Jó érzéssel tölt el, hogy hazai környezetben léphetek jégre, hiszen Kovászna megyében lakom, a jégkorongozást a Királypingvinek Jégkorong Klubban kezdtem. A vasárnapi meccset várom a leginkább, úgy gondolom, hogy Nagy-Britannia a legerősebb a csoportban. A felkészülés elején kijelentettük, szeretnénk az első helyen végezni, ami nagyon nehéz, viszont nem lehetetlen. Oda kell figyelnünk a részletekre és koncentrálnunk kell, az összetartás is elengedhetetlen, és ha mindez megvalósul, akkor meglehet a dobogó. Remek a csapatösszhang, barátok vagyunk, nem húzunk szét, támogatjuk egymást” – nyilatkozta elöljáróban a Sapientia U23 16 éves csatára.
A 2026-os U18-as divízió II/A világbajnokság mérkőzéseinek programja:
Április 12., vasárnap
12.30 Kína–Japán
16.00 Spanyolország–Horvátország
19.30 Nagy-Britannia–Románia
Április 13., hétfő
12.30 Japán–Horvátország
16.00 Nagy-Britannia–Kína
19.30 Románia–Spanyolország
Április 15., szerda
12.30 Kína–Horvátország
16.00 Nagy-Britannia–Spanyolország
19.30 Japán–Románia
Április 16., csütörtök
12.30 Horvátország–Nagy-Britannia
16.00 Spanyolország–Japán
19.30 Románia–Kína
Április 18., szombat
12.30 Kína–Spanyolország
16.00 Japán–Nagy-Britannia
19.30 Horvátország–Románia
A találkozókat a TVR Sport élőben közvetíti.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!