Két sikeres idény után búcsút intett a Csíkszeredai Sportklub együttesének a kanadai vezetőedző, Jason Morgan. A kiváló észak-amerikai szakember a következő szezontól a DEL 2-ben érdekelt Heilbronner Falkent irányítja – a Sólymok az új tréner érkezéséről hivatalos honlapjukon számoltak be kedden.
Érdekesség, hogy a baden-württembergi alakulathoz szerződött tavaly ősszel a csíkszeredai születésű center, Reisz Áron, aki a Fehérvár AV 19-től igazolt a klubhoz.
Jason Morgant 2019 májusában nevezte ki vezetőedzőjének a Csíkszeredai Sportklub. A korábbi nhl-es csatár ezt megelőzően a Dunaújvárosi Acélbikákat, a Debreceni HK-t, illetve a DVTK Jegesmedvéket irányította az Erste-, illetve MOL Ligában.
A Lengyelországban és Dániában is megfordult trénernek nagy szerepe volt abban, hogy a kék-fehérek tíz év után is aranyérmet nyertek a magyar bázisú, nemzetközi bajnokságban.
Első évében Jason Morgan Román Kupa-diadalig vezette a székelyföldi csapatot, amelyet a koronavírus-járvány miatt az elődöntőnél félbeszakadt 2019–2020-as idényben a Ferencvárossal közösen társbajnoknak hirdettek ki az Erste Ligában.
Frissítés
Hodos László, a Csíkszeredai Sportklub elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy baráti kézfogással váltak el Jason Morgantól, akinek idén tavaszig, a szezon végéig volt szerződése a csíki hokicsapattal. „A kanadai szakember kihangsúlyozta nekem, hogy nagyon jól érzete magát Csíkszeredában, azonban váltani akart. Elmondta, hogy a németországi munka egy új kihívás számára, szakmailag pedig előrelépés” – nyilatkozta Hodos.
A Csíkszeredai Sportklub elnöke ugyanakkor elmondta, hogy a hokicsapat július 1-jén kezdi meg a közös felkészülést, addig a játékosok egy része gyógytornára jár, másik része rehabilitációs programon vesz részt, majd egyéni edzésprogram alapján végeznek erőnléti- és állóképességi edzéseket. Az új vezetőedző személyéről később döntenek.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!