A fiataloknak adott játéklehetőséget a GYHK szakvezetése, az alapcsapatból csak páran léptek jégre, a kapuban pedig először volt kezdő Mag Örs.
Ennek ellenére sokáig nem talált fogást az ilyen körülmények között jóval rutinosabb és esélyesebb galaci együttes a piros-fehéreken, sőt nem csak Mag mutatott remek formát, de túloldalt Onodinak is volt dolga. A vezetést a 17. percben tudta megszerezni Tamriuc a galaciaknak, és ezzel 1–0 volt az állás az első harmad után.
Rögtön a szünet után kivédekezett a GYHK egy csaknem teljes két percig tartó kettős emberhátrányt, ennek végén a büntetőpadról beugró Szigeti mehetett egyedül a kapu felé, a lövés pillanatában szabálytalankodtak ellene, így büntetőlövéshez jutott a GYHK. Szigeti ezt szép mozdulattal értékesítette. Az 1–1 nem sokáig tartott, Jemelianenko emberelőnyben, majd Tamriuc egyéni megmozdulással talált be a gyergyói kapuba.
A harmad végén a székelyek kerültek kettős emberelőnybe, amit Sárpátki góljával másodpercek alatt ki is használtak, újra egygólosra faragva a különbséget.
Az utolsó játékrészben Baskov alakította 4–2-re az eredményt, de egy szépen kijátszott emberelőnyös akcióból Csiszer újra szorossá tette a mérkőzést. Akár az egyenlítés is összejöhetett volna a gyergyóiaknak, de a helyzetek kimaradtak, az 54. perctől azonban elfogyott a remény, egymás után háromszor is betalált a hazai együttes, így reális hazai győzelem született.
A GYHK vasárnap a Csíkszeredai Sportklub vendégeként vívja a szezon harmadik székely rangadóját.
Jégkorong, romániai bajnokság, alapszakasz:
Galaci CSM–Gyergyói Hoki Klub 7–3 (1–0, 2–2, 4–1).
Gólszerzők: Vladislav Tamriuc (17., 33), Jevgenyij Jemelianenko (24.), Alekszej Baskov (45.), Benedek Roland (54.), Patrik Machala (55.), Mircea Constantin (56.), illetve Szigeti Ákos (23.), Sárpátki Tamás (39.), Csiszer Ádám (50.).
Brassói Corona–Bukaresti Steaua 2–1 (1–0, 0–0, 1–1).
Gólszerzők: Williams (6.), Van Wormer (58.), illetve Filip (51.).
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!