Hiányos kerettel utazott a két anyaországi mérkőzésére a Csíkszeredai Sportklub, hiányzott Alina Oprea, György Csilla, Caryellen Pandrea-Bedrosian, Silló Bíborka és Szopos Rebeka is.
Az első, szombati, a budapesti Tüskesátorban megrendezett találkozót jobban kezdte a házigazda HKB csapata, az első játékrész után három góllal elhúzott, ezt követően azonban sokat változott a játék képe. „A második harmadtól kiegyenlített játék folyt a jégen és a gólok is kezdtek jönni, de a hátrányt nem sikerült ledolgozni egy végig remekül jégkorongozó HKB-vel szemben” – írta közösségi oldalán a csíki női hokicsapat.
Vasárnap szoros meccset vívtak a csíkiak Székesfehérváron a Rampage ellen, amely egészen az 59. percig csak 1–0-ra vezetett. Az utolsó percekben a szerencse az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a Veszprémi Jéglovagok által alapított, és működtetett női gyüttes mellé állt, amely végül három góllal győzött.
Jégkorong, magyar női U25-ös jégkorong-bajnokság, A csoport, alapszakasz:
Budapesti HKB–Csíkszeredai Sportklub 7–3 (3–0, 3–2, 1–1).
Gólszerzők: Hajnal Csillag (2.), Kovács Mercédesz (6. és 32.), Magyar Diána Zora (19., 22. és 39.), Vass Szonja Liza (55.), illetve Urus Zsanett (29. és 36.), Onodi Szabina (48.).
Kapura lövések: 44–19. Büntetőpercek: 6–4.
Játékvezetők: Léber Frigyes és Dornet Bála Benjámin.
Rampage Womens Hockey–Csíkszeredai Sportklub 3–0 (0–0, 1–0, 2–0). Gólszerzők: Balogh Rebeka (38.), Zsobák Hanna Lili (59.) és Máhl Fruzsina (szintén 59.).
Kapura lövések: 23–19.
Büntetőpercek: 8–4.
Játékvezetők: Kész Ákos és Horváth Bence.
Az magyar női U25-os hokibajnokság állása:
1. Rampagne WH 6 4 1 0 1 19–12 14
2. Ferencváros 7 2 0 2 3 26–21 8
3. Gyergyói Fox Hockey 4 2 1 0 1 11–8 8
4. Budapesti HKB 3 1 1 0 1 13–10 5
5. Budapesti MAC 2 1 0 1 0 6–5 4
6. Csíkszeredai Sportklub 6 0 1 1 4 11–30 3
A további program
December 20-án: Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói Fox Hockey.
December 21-én: Ferencváros–Rampagne WH.
December 22-én: Ferencváros–Budapesti MAC.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!