Hirdetés

Szilassy Zoltán szerint az eladott korongok miatt fáradt el a csapata

Szoros csatát vívott egymással a két fél péntek este
Fotó: Szász Adorján

2023. október 21., 09:44

Az első húsz percben kiválóan játszott a GYHK, ezt követően egyre inkább visszaesett a csapat teljesítménye péntek este a BJAHC ellen. Az összecsapást követően a gyergyóiak vezetőedzője értékelte a látottakat, azonban nem volt elragadtatva.

2023. október 21., 09:44

Az elmúlt három év legrosszabb második harmadaként beszélt a GYHK edzője a BJAHC elleni pénteki mérkőzést értékelve. Az ellenfélnek pedig ez esélyt adott a félzárkózásra és végül pontszerzésre, Kangyal Balázs, a vendégek mestere a fiatal kapusa teljesítményét emelte ki.

„Volt nekünk ilyen második harmad szindrómánk korábban, hogy borzasztó vékonyan játszottunk, most pedig azt beszéltük a kollégáimmal, hogy az elmúlt három év legrosszabb második harmada volt. Legfőképpen magunknak okoztuk a bajt, az ellenfélnek van egy stílusa, rengeteg korongot tesz félpálya környékéről mögénk, vissza kell érte sprintelni.

Viszont amikor te adod el a korongot és azért kell visszakorcsolyáznod a saját kapudhoz, mert kergetned kell az ellenfelet, az még nagyobb energiaveszteség. Mivel rossz döntéseket hoztunk a koronggal teljesen besavasodtunk. Önmagunkhoz képest nagyon átlagos teljesítményt nyújtottunk, ami viszont jó dolog, hogy a jó csapatok ilyenkor is megtalálják az utat a győzelemhez, de rengeteg tanulnivalónk van ebből a mérkőzésből"

fogalmazott Szilassy Zoltán.

Hirdetés
•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

Az összecsapást követően Kangyal Balázs, a BJAHC vezetőedzője elégedettek nyilatkozott, leginkább a 18 éves kapusuk teljesítményét emelte ki.

„Az elmúlt három mérkőzésen nagyon jól játszottunk, az pedig külön öröm, hogy egy 18 éves saját nevelésű kapust beledobtunk a mélyvízbe és kiválóan helytáll. Nyilván egy kicsit csalódott vagyok, de igazából nincs miért, hosszú a szezon, azonban egy pici részlet még hiányzik nálunk. Nagyon fontos nekünk, hogy az ilyen kaliberű csapatok ellen, mint a Gyergyó, tudjuk a maximumot nyújtani, mivel ez a fejlődés legjobb útja. A mai meccs ezáltal mondhatni az elmúlt hetek vizsgamunkája volt, megérdemeltük volna a két pontot, de a hoki ilyen"

A Gyergyói Hoki Klub játékosai legközelebb vasárnap lépnek pályára 18.30-tól saját közönségük előtt, ellenfelük a DVTK Jegesmedvék lesz.

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Negyedik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Újpesti TE UTE
8
7
1
0
0
32-12
23
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
10
5
2
1
2
41-26
20
3
DVTK Jegesmedvék DVTK
9
4
1
1
3
28-25
15
4
Brassói Corona Brassó
9
4
1
0
4
28-30
14
5
Budapest JAHC BJAHC
9
2
2
2
3
34-32
12
6
FTC-Telekom FTC
5
3
1
0
1
31-18
11
7
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
8
3
0
1
4
22-24
10
8
Debreceni EAC DEAC
8
2
2
0
4
20-31
10
9
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
8
2
0
2
4
17-31
8
10
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
10
0
0
3
7
29-53
3
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozott az FK Csíkszereda volt gólfelelőse, a másodosztályban folytatja

Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Gyenyisz Kuljas fia az Ágyúsokhoz igazolt

Újabb fiatal csatárral erősítette keretét a Háromszéki Ágyúsok: a klub szerződtette a 21 éves, orosz–román kettős állampolgársággal rendelkező Daniel Kuljast.

A Jegesmedvékhez szerződött a GYHK ponterős csatára

A DVTK Jegesmedvék bejelentette Dallas Gerads szerződtetését. A 30 éves amerikai csatár az elmúlt két idényt a Gyergyói Hoki Klubnál töltötte, amellyel kétszer is megnyerte a jégkorong Erste Ligát.

Fiatal tehetség tért haza, Lőrincz Konrád a Csíkszeredai Sportklubnál folytatja

Újabb saját nevelésű fiatal játékossal bővült a Csíkszeredai Sportklub kerete: Lőrincz Konrád hazatért, és a 2026–2027-es idényben a felnőttcsapatban bizonyíthat.

Rutinos hokissal erősödött az Ágyúsok hátsó alakzata

A Háromszéki Ágyúsok megszerezték a tapasztalt orosz-román kettős állampolgársággal rendelkező Timur Raszulov aláírását.

Nem emelkedik a Sportklub bérleteinek ára

Jövő hétfőn 10 órától megkezdődik a Csíkszeredai Sportklub 2026–2027-es szezonbérleteinek értékesítése. A szurkolóknak jó hír, hogy az előző idényhez képest a bérletárak nem változnak.

Robert Timaru a Háromszéki Ágyúsoknál folytatja

Újabb rutinos támadóval erősítette keretét az Erste Liga újonca, a Háromszéki Ágyúsok: bejelentették, a válogatottban is megfordult Robert Timaru a csapatnál folytatja.

Olcsóbbak idén a Gyergyói HK bérletárai

Új bérletrendszerrel készült a 2026–2027-es idényre a Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Aréna első szezonjának tapasztalatai és a szurkolói visszajelzések alapján a belépők ára ezúttal szektoronként változik.

Közzétették az Erste Liga menetrendjét, csütörtöki meccsnapok is lesznek az új évadban

Ismerjük a 2026–2027-es jégkorong Erste Liga menetrendjét. A sorozat szeptember 18-án rajtol, a 19. idény alapszakaszában 180 mérkőzést rendeznek. Megvan a pontos program.

A folytonosság az Ágyúsok fegyvere, öt éve együtt dolgozó maggal vágnak neki az első nemzetközi idényüknek

Az első nemzetközi idénye előtt álló Háromszéki Ágyúsok gőzerővel készül történelmi, első Erste Liga szezonjára. A narancs-kék mezesek május eleje óta hangolnak a küszöbön álló kihívásokra, a keret magja a jeges edzéseket is elkezdte Csíkkarcfalván.

A cseh juniorbajnokságot kétszer is megnyerő fiatal magyar védő érkezik a GYHK-hoz

Fiatal magyar játékossal erősítette meg keretét a Gyergyói Hoki Klub: a 20 éves Horváth Alex a piros-fehéreknél folytatja pályafutását. Egyelőre egy szezonra kötöttek szerződést, de Szilassy Zoltán hosszabb távon is számolna vele.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!