A szombat esti találkozón nagyot küzdött mindkét együttes, előbb kétgólos előnyt harcolt ki a Brassói Corona, majd 3–2-re be is húzta az összecsapást, így összesítésben a GYHK egy vereségtől van a kieséstől.
Dave MacQueen, a brassóiak vezetőedzője dicsérte a hazai gárda első harmadában mutatott teljesítményét, elégedett volt a játékosai hozzáállásával.
„Az első kapott gólunk arra figyelmeztet, hogy jobban oda kell figyelnünk az időre. Négy másodperc volt hátra az ő büntetésükből, és megpróbáltunk helyzetet kialakítani hátra adva a korongot, ami nagyon rosszul sikerült. Sylvestre nem az a srác, akinek a korongot adnád. Ezzel visszahoztuk a Gyergyót a meccsbe. Aztán megmutatták, hogy nagyon jó az emberelőnyük. Gyorsan mozgatták a korongot, és 2–0-ról 2–2 lett. Ez a rájátszás, ahol a két legjobb csapat találkozik, ahol egyik sem adja fel.
Volt egy kavarodás a kapunk előtt, de azon kívül, azt gondoltam, hogy igazán jó munkát végeztünk a vezetésünk védelmében az utolsó pár percben” – összegzett Dave MacQueen.
Szilassy Zoltán a Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője nyilván nem lehetett elégedett a látottakkal, csapata a kiesés szélére került.
„A Brassó oldaláról igazi play-off hokit láthattunk, de a mi részünkről egyáltalán nem. Az első negyven perc borzalmas volt. Ezért kell azt mondanom, hogy a hoki igazságos, ők nyertek. Nekünk volt egy jó harmadunk, az utolsó, de ők jobb munkát végeztek az első két felvonásban.
Tehát, a hoki igazságos. Vasárnap a cirkusz visszatér Gyergyóba, és újra találkozunk. És mi visszatérünk Brassóba kedden” – nyilatkozta az összecsapás után a GYHK tapasztalt vezetőedzője.
A két együttes vasárnap este ismét összecsap, ahol a gyergyói alakulat az életben maradásért játszik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!