Rendkívül izgalmas csatát vívott egymással a két gárda, hatalmas volt az iram, amit elsősorban a Gyergyói Hoki Klub diktált. A brassóiak háromszor is vezetést szereztek, végül pedig a trófeát is magasba emelhették.
„Úgy gondolom az egész győzelemnek az volt a kulcsa, hogy túléltük az első negyedben a vihart. A GYHK nagyon ránk jött, nagyon jól jégkorongoztak, a második játékrészben viszont megszereztük a vezetést és ennek tudatában próbáltunk okosan játszani. Az egyenlítés utáni kulcsmomentum az volt, hogy Tőke Zoli nagyon jó napot fogott ki és végig tartotta a lelket a csapatban, ráadásul a topjátékosaink is értékesítették a helyzeteiket a legfontosabb pillanatokban” – értékelt a mérkőzést követően a Brassói Corona másodedzője, Strenk Hunor.
Szilassy Zoltán, a Gyergyói Hoki Klub trénere csalódott volt a mérkőzést követően, elmondása szerint csapata végig jól játszott, az első harmadot uralták, illetve több helyzetet kialakítottak, mint a brassói alakulat, viszont a befejezések nem voltak kellően pontosak.
„Egyetlen harmadban voltak jobbak, de ez elég is volt, azon ment el a meccs. Sebességben, munkavégzésben többet mutattunk, öt találkozó óta nem kaptunk emberhátrányban gólt, ez sajnos pont most szakadt meg. Tudjuk miben kell jobbá válnunk, be kell lőnünk a helyzeteinket.
– mondta el a döntő után Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője.
A rutinos tréner gratulált a Brassói Corona kupagyőzelméhez, elmondása szerint megérdemelten győztek, a gyergyói klub pedig sok konklúziót levonhat a mérkőzésből, aminek köszönhetően jobbá válhatnak.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!