Hirdetés

Szilassy Zoltán: „idén mi leszünk az űzött vad”

A Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője azt vallja, bajnoknak lenni azt jelenti, hogy létezik egy felelősség, hogy jól kell teljesítsenek. „Legyünk magabiztosak, de semmiképpen sem nagyképűek”
Fotó: Szász Adorján, GYHK

A jégkorong Erste Ligában szerzett bajnoki cím egyben felelősség is. Címvédőhöz méltóan kell teljesíteni – vallja Szilassy Zoltán, a Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője. Interjú.

2023. szeptember 15., 15:40

– A Gyergyói Hoki Klub Erste Liga címvédőként vág neki a most kezdődő idénynek. Mennyiben más kihívás ez, mint a korábbi évek elvárásai, amikor az első trófea megszerzéséért küzdött a csapat?

– Magunkkal szemben mindig magasra tettük a lécet, igényesek voltunk a saját teljesítményünkre, de most, hogy címvédők vagyunk, tényleg magasan van az a bizonyos léc. Kicsit félve beszélek ezekről – hiszek a karmában – de persze, hogy szeretnénk megvédeni a címünket, nem is mondhatunk mást. De az első feladat, hogy be kell jutni a rájátszásba. Ez egy új szezon, és nagy átalakulások történtek a legutóbbi óta. Új edzők vannak Csíkszeredában, Újpesten, Debrecenben, és nyilván ezeknél a csapatoknál lesznek játékszerkezeti változások. Brassó és a Fradi nagyon megerősödött. Eddig is kiváló csapatok voltak, de sokkal erősebbek lesznek. Fel kell kötni a gatyát.

Amikor bajnok vagy, mindenki téged akar levadászni. Most mi leszünk az űzött vad. Új helyzet, ezt kezelni kell kellő önbizalommal és ugyanakkor nagyon szerényen, alázattal.

– Felkészülési mérkőzések nélkül vágott neki a GYHK az idénynek, pedig az elmúlt években hozzászoktunk, hogy erős ellenfelekkel játszott az előszezonban. Miben volt még más az idei felkészülési időszak?

Hirdetés

– A szezon számunkra már május közepén elindult, amikor elkezdődtek a szárazedzések. Júliusra terveztük a szokásos érdi skill képességfejlesztő edzőtáborunkat, de inkább lemondtunk akkor erről. Részben, mert a magyar válogatott programja miatt nagyon későig kihúzódott a múlt szezon, és azok is rendesen ki voltak lúgozva, akik abban nem vettek részt. A skill tábor azonban így sem maradt el, David Minarik edző egy hétig itt volt velünk Gyergyóban szeptember elején. Az edzőmeccseket pedig azért nem játszottunk, mert a romániai bajnoki program a szokásosnál korábban elindult.

Jobb volna olyan felkészülési meccseket játszani, ahol kemény csapatok jól elvernek, de így a romániai bajnokikat fogjuk edzőmérkőzésként használni, hogy felszüljünk az Erste Ligára.

Ez részben jó, mert éles meccsekkel készülhetünk, másrészt pedig probléma, hogy nem játszhatunk abban az összeállításban, amely az Erste Ligában szerepelni fog a romániai légiósszabály miatt. Itt ugyanis csak hat külföldit nevezhetünk. De meg fogjuk oldani ezt a helyzetet. Annak egyébként őszintén örülök, hogy az Erste Liga később rajtol. Egyrészt, mert ilyenkor Magyarországon szinte egyáltalán nincs érdeklődés a jégkorong iránt, másrészt pedig nagyon sokat tud számítani ez a plusz 3-4 hét a fizikai felkészülésben.

•  Fotó: Szász Adorján, GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján, GYHK

– Idén sem volt jelentős játékosmozgás Gyergyóban...

– Valóban nem, mert nem volt rá szükség. Mint tudjuk, Marttinen és Saari úgy döntöttek, távoznak. Mindketten, otthon, Finnországban folytatják az életüket. Nagyon jó emberek, rengeteget segítettek nekünk az aranyérem megszerzésében, hálásak vagyunk nekik. A távozók helyére érkezett Konsta Mesikammen és Jason Horváth. Az előbbit jól ismertük a Fradiból, agresszív, jól védekező, kemény fickó. Jason először játszik Európában, új neki még a nagyobb méretű pálya, de jól zajlik a beilleszkedése. Sok videót megnéztem róla, sokat várunk tőle is. Feljött az ifiből Szabó Tas és Molnár Ákos, akik magántanulóként folytatják az iskolát (ez is egy új dolog nálunk). Főként a román bajnokságban kapnak szerepet, rengeteget kell majd dolgoznunk velük a fejlesztésükön.

A védők létszáma nőtt, ami azt jelenti, hogy nagyobb lesz a verseny az Erste Ligás 6-7 bekk pozícióért. Reményeim szerint ez teljesítménynövekedést fog hozni.

Már korábban is mondtam, az lenne az ideális, ha két csapatunk lehetne, a fiatalok játszanának a romániai színtéren. Ez még nem valósult meg. Reméljük, hogy amint a tavaly, ez a létszám idén is elég lesz a 70 meccses két alapszakaszhoz és a rájátszáshoz.

Nem említettem még Ádám Zsoltot. Ő keresett meg minket, jelezve, hogy erdélyi felmenőkkel rendelkezik, és így hazaiként tud majd játszani. Ez nekünk nagyon jól jön. Már az idén nagy segítségünkre lehet, de kimondva vagy kimondatlanul, el kell kezdenünk dolgozni azon az átalakuláson, ami 2025-ben lesz esedékes. A játékosaink nagytöbbségének akkor jár le a szerződése. Irreális utópia lenne azt gondolnunk, hogy mindenki a mostaniak közül továbbra is maradni akar, hiszen tudjuk, hogy már most bombázzák őket ajánlatokkal. Addig meg kell keressük azokat a minőségi fiatal játékosokat, akikre az Erste Ligában számíthatunk.

Sajnos azt tapasztalom, hogy a székely hoki nem tud ilyen minőségi játékosokat kitermelni. Négy éve vagyok itt, és nem nagyon láttam olyan fiút, aki itthon felnőve markánsan ott tudna lenni akár nálunk, akár Csíkszeredában, akár Brassóban az első 9 csatár, vagy az első 6 hátvéd között...

Mindenhol az a tendencia, hogy a korábban kiment székely fiúkat hazahozzuk. Ez a megoldás, amíg nem tudunk magunknak kiváló játékosokat kinevelni.

•  Fotó: Szász Adorján, GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján, GYHK

– Tehát kész a GYHK kerete, nem várhatók újabb erősítések?

– Nem tervezünk már új igazolásokat. Jönnek, ajánlgatnak jó nevű játékosokat, nagyon komoly légiósokat is, de olyan pontértékkel, hogy nem tudom betenni a keretbe. És nem hozunk újabb játékost azokba a pozíciókba, ahol már megvan az emberünk. Bízom a játékosaimban, és ez nagyon fontos, lennie kell egy ilyen bizalmi kapcsolatnak az edző és a játékosok részéről egyaránt.

– Mire számít az idei három frontos szezonban?

– A szeptemberi mérkőzésekre – ahogy az Ágyúsok ellen is volt – munkából érkezünk, fáradtan, ólomlábakkal fogunk korcsolyázni, nehézkesek leszünk, és ez a játékunkon is látszani fog. Rengeteg munkát kell beletenni ilyenkor, mert nem szeptemberre, októberre készülünk, februárban és azután kell igazán formában lenni. Egy ilyen terhelés mellett utópia, hogy végig jól fogsz menni.

Mindig nagyon érdekes, hogy miként tudsz formát időzíteni. Nem baj, ha lassabban indulsz, a végén kell jónak lenni, áprilisban osztják az érmeket.

Jó példa erre a tavalyi Fradi. Nem kezdtek jól, de megtették a szükséges lépéseket, és türelmesek voltak magukkal szemben, és szépen elindultak aztán felfelé... Az alapszakasz igazából egy jó éles meccsekkel teletűzdelt felkészülést jelent a rájátszásra. Lényeg, hogy jussunk be a playoffba. Amint említettem, ott kell majd igazán jónak lenni.

•  Fotó: Szász Adorján, GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján, GYHK

– Lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem: milyen érzés Erste Liga bajnok edzőnek lenni?

– Sokszor megkapom a feleségemtől is, hogy nem tudok igazán örülni semminek. Ez nem teljesen igaz. Végtelenül boldog voltam a győzelem pillanatában, de már másnap egy új szezon kezdődött.

Bajnoknak lenni azt is jelenti, hogy létezik egy felelősség, hogy jól kell teljesítenünk. Legyünk magabiztosak, de semmiképpen sem nagyképűek. Elsősorban saját magunknak kell megfelelnünk, saját taktikai elvárásainknak, játékrendszerünknek.

Első a védekezés. Szervezettnek lenni. A góllövés fontos, de nagyon lényeges az egyensúly a csapatban. Ha megnyertük a bajnokságot, akkor ehhez méltóan kell játszani. Nem biztos, hogy te leszel újra a bajnok, de mindent meg kell tenni ennek érdekében.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Az U18-as hokisok Kézdivásárhelyen, az U20-asok Csíkkarcfalván gyűlnek össze

November elején edzőtáborba vonul a romániai U18-as és U20-as jégkorong-válogatott. Az utánpótláscsapatok a 2027-es világbajnokságokra készülnek, mindkét korosztály a Divízió II/A jelű tornán szerepel majd.

Az U20-as bajnokságban is legyőzte a Sapientiát a GYHK

Derbit játszott kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23 csapata a romániai U20-as jégkorongbajnokságban. Ezzel mindenki bemutatkozott az idei sorozatban.

Újabb pontok Felvidéken a GYHK fiataljainak

Egy hosszabbításos vereség és egy győzelem a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapatának legutóbbi két mérkőzésének mérlege a szlovákiai 1. Ligában. A piros-fehér fiatalok a Nagymihályon a HK Dukla Michalovce csapatával találkoztak.

Mindkétszer ugyanolyan eredménnyel múlta felül a Fox Hockey a Sportklubot

Kétszer is összecsapott a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey és a Csíkszeredai Sportklub a romániai női jégkorongbajnokságban. Azonos eredmény született szombaton és vasárnap is. A Csíkmadarasi Bomilact a Sportul ellen szerezte meg első góljait.

Ron Pasco bemutatkozik a román férfi jégkorong-válogatott élén

Huszonöt játékos vesz részt november elején a Tallinnban rendezendő Nemzetek Európai Kupája első tornáján. A mérkőzéseken mutatkozik be a román jégkorong-válogatott új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco.

Kétszer is büntetőpárbajt vívott a GYHK U20-as csapata

Két nagyon szoros mérkőzést játszott a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. A lőcsei együttes ellen mindkétszer döntetlenre végeztek a rendes játékidőben, a büntetőpárbajokban a házigazdák bizonyultak jobbnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!