Fordulatos csatát vívott egymással a két gárda, a GYHK fordítani tudott 4–3-ra, így összesítésben már 2–0-s előnyben van.
„Amiben mindenképp előre tudtunk lépni az a gólszerzés, de többet is kaptunk sajnos. Az első harmad nagyon jó volt a 0–1 ellenére, és a második felvonásban kezdtünk el olyan dolgokat művelni a támadóharmadban a nagy fölényünk közepette, amelyből több helyzetet is ki tudott dolgozni az Újpest.
– mondta a győzelem után Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője.
Az UTE másodedzője, Kovács László így látta a történteket: „Nagyon sok mindenben javultunk a tegnapi meccshez képest, a korong nélkül viszont mindenképp fizikálisabban kell játszanunk. Nagyon sok időt és teret hagyunk nekik, amit kegyetlenül ki is használnak, ha pedig nálunk van a korong, akkor bátrabban kell játszani. Tegnap a hosszabbításban nagyon felborult a pálya, ma pedig egy kicsit későn ébredtünk, talán ezt a következtetést lehet levonni a mai meccsből”
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!