Az első harmadban szoros volt az eredmény, egyik csapat sem tudott betalálni, azonban a második felvonásban a gyergyói együttes lehokizta a jégről ellenfelét és végül 6–2-re győzött az erdélyi gárda.
„Nagyon boldogok vagyunk, hogy négy meccs alatt sikerült abszolválni a szériát. Időnként nagy fölényben játszottunk, de nem volt pehelykönnyű a továbbjutás, mert az ellenfél kapusa parádés teljesítményt nyújtott. Rajna Miklós az Újpest egyik legnagyobb erénye, de a lila-fehérek edzőpárosáról is elmondható, hogy szervezett csapatot építettek fel a Megyeri úton. Szerintem az kiderült, hogy mi voltunk a jobbak, jól felkészültünk az ellenfélből és kevesebbet hibáztunk, mint ők, ez pedig a srácok érdeme. Gratulálok a csapatomnak” – nyilatkozta Szilassy Zoltán.
Markus Juurikkala, az UTE vezetőedzője szerint több potenciál volt a csapatában, mint amit elért. „Nem erre számítottunk, nem így képzeltük el a szezon végét, de muszáj tisztelni az eredményt, és muszáj gratulálni az ellenfélnek, mert megérdemli. Az egész szériát nézve nagyon szoros meccseket játszottunk kint Gyergyóban, azok egygólos találkozók voltak, itthon pedig tegnap és ma is a második harmad volt a halálos ítélet számunkra. Időnként mi is alakítottunk ki helyzeteket, de a gólokat ők szerezték. Nagyobb potenciál volt az idei csapatunkban, mi ezt nem tudtuk kihozni, ezért az edzőé a felelősség. Szeretném megköszönni a szurkolóinknak, hogy az egész szezon során támogattak minket, még Erdélybe is elkísértek, ők mindent megtettek, előttük le a kalappal”
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!