Tódor Krisztián, Csíkszeredai Sportklub másodedzője szerint érzelemdús mérkőzés volt, rogyásig teli lelátókkal. „A kezdést elrontottuk, de viszont utána úgy érzem, hogy megfordítottuk a lelki tényezőjét a mérkőzésnek.
Ha le tudjuk minimalizálni a hibáinkat, akkor van esélyünk. Ma is volt esélyünk. Nem ezzel van a gond, hanem azzal, hogy néha az érzelmi túlhevítettség olyan dolgokat hoz ki belőlünk, ami a csapat számára káros” – nyilatkozta Tódor.
Szilassy Zoltán, Gyergyói HK vezetőedzője szerint nehéz a mérkőzésről beszélni, mert elképesztő mennyiségű kiállítás volt mindkét oldalon. „Szerintem az első harmadban nem volt öt-hat perc amikor öt az öt ellen játszottak a csapatok. Nagyon hektikus meccs volt. Nagyon jó emberhátrányos játékot mutattunk. Három a négy ellen, amikor 22 másodperc volt hátra két csatárt és egy hátvédet küldtem be a jégre. Nem lett meg a buli, és ugye olyan képességgel rendelkezik az ellenfél első számú osztaga, hogy amikor ennyi helyet kapnak, megoldják. És pont ezért nagyon értékes volt az emberhátrányos játékunk, mert rengeteget öltünk és ez nagyon komoly kapusteljesítménnyel volt fűszerezve. De ez elmondható Adorjánról is, róla is, hogy zseniális volt.
Sorozatban a Brassó, majd két meccs Bukarestben, utána a MAC, a Fradi és az Újpest ellen játszunk. Tehát tanulni kell ebből a meccsből, mert a három pont a legszebb belőle. Megcsináltuk, de rengeteg tanulni valónk van a játékunkról, hogy minél kevesebb lehetőséget adjunk az ellenfeleknek a jövőben. Tenisz nyelven szólva, azt gondolom, hogy sok ki nem kényszerített hibát követtünk el, ahelyett, hogy az ellenfél dolgozott volna érte” – nyilatkozta a mérkőzés végén Szilassy.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!