Hirdetés

Szilassy dicsérte csapatát, a BJAHC edzője szerint csalóka az eredmény

Ezúttal kapott gól nélkül győzött a GYHK, összesítésben már 3:1-re vezet
Fotó: DVTK Jegesmedvék/Nagy Gábor Sándor

Két teljesen eltérő mérkőzés után értékelték a szakemberek a jégkorong Erste Liga elődöntőjének legutóbbi felvonásait: a Gyergyói Hoki Klub kapott gól nélkül nyert Miskolcon, míg a Brassói Corona kiütéssel egyenlített összesítésben Budapesten.

2026. március 31., 10:43

A GYHK sorozatban harmadszor győzte le a DVTK Jegesmedvéket, ezúttal 4–0-ra, így összesítésben 3:1-re vezet a párharcban. A találkozó után Szilassy Zoltán elsősorban játékosai hozzáállását emelte ki.

„Az eredmény tükrében simának tűnhet a mérkőzés, de voltak periódusok, amikor nem kontrolláltuk megfelelően a játékot. A harmadik gólunk azonban jókor jött, utána megnyugodtunk, és a záró harmadra helyreállt az egyensúly” – fogalmazott a vezetőedző.

Hirdetés

A szakember külön kiemelte csapata védekezését és mentális erejét:

A topjátékosaink is dobálták magukat a lövésekbe, nem csak azok, akiknek leginkább ez a fő feladatuk. Ez pedig jól mutatja azt a kohéziót, ami ebben a csapatban lakozik.”

Kapcsolódó

Szilassy ugyanakkor figyelmeztetett: a DVTK számára már nincs veszítenivaló, ami veszélyes helyzetet teremthet a folytatásra. Ennek ellenére a GYHK célja nem más, mint megnyerni a következő meccset és bejutni a döntőbe.

A túloldalon Láda Balázs szerint a vereség ellenére csapata jól játszott: „A legnagyobb problémánk az volt, hogy nem voltunk eléggé fegyelmezettek. Azt kell, hogy mondjam a rutin győzött. A helyzeteknél mindig eggyel többet toltunk a korongon, így mindig sikerült odaérniük a védőknek, hamarabb kellett volna tüzelni” – magyarázta a DVTK mestere, miközben a Hargita megyei klubot dicsérte.

Hiába szerzett nagyon korán vezetést a Budapest Jégkorong Akadémia HC, a hétfő esti összecsapáson leiskolázta ellenfelét a Brassói Corona, amely 7–2-es sikerének köszönhetően ismét döntetlenre módosította az összesített állást (2:2).

•  Fotó: BJAHC/Várhegyi Erna Galéria

Fotó: BJAHC/Várhegyi Erna

Marton Tibor szerint az eredmény nem feltétlenül tükrözi a jégen látottakat, ugyanis a fővárosi gárdának voltak jó momentumai, amit azonban rosszabb százalékban használtak ki, mint a Cenk-alatti együttes.

Ez már a huszadik mérkőzésünk volt a play-offban, természetesen van egy kis fáradtság a fejekben, előfordul. Azonban megyünk Brassóba, ott pedig megteszünk minden tőlünk telhetőt”

– értékelt.

Kapcsolódó

A Corona társedzője, Strenk Hunor szerint csapata rosszul kezdte a megmérettetést, leginkább az első 6-8 perc volt kritikus, utána viszont összeszedte magát a kék-sárga mezes alakulat.

„Kicsit déjà vu érzésem volt a tegnapi meccshez visszacsatolva, mert ismét könnyen visszaadtuk ezt a vezetést nekik, azonban utána az volt a kulcsa ennek a mérkőzésnek, hogy a második harmad végén két nagyon fontos gólt is tudtunk szerezni. Utána úgy jöttünk ki a harmadik harmadra, hogy szeretnénk végigjátszani a 60 percet, és nehéz ütőkkel, minden ütközést befejezve, fizikális hokit játszunk, és érkezünk meg a kapujuk elé. Szerencsére még sikerült néhány gólt is szereznünk” – összegzett Strenk.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

Robert Timaru a Háromszéki Ágyúsoknál folytatja

Újabb rutinos támadóval erősítette keretét az Erste Liga újonca, a Háromszéki Ágyúsok: bejelentették, a válogatottban is megfordult Robert Timaru a csapatnál folytatja.

Olcsóbbak idén a Gyergyói HK bérletárai

Új bérletrendszerrel készült a 2026–2027-es idényre a Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Aréna első szezonjának tapasztalatai és a szurkolói visszajelzések alapján a belépők ára ezúttal szektoronként változik.

Közzétették az Erste Liga menetrendjét, csütörtöki meccsnapok is lesznek az új évadban

Ismerjük a 2026–2027-es jégkorong Erste Liga menetrendjét. A sorozat szeptember 18-án rajtol, a 19. idény alapszakaszában 180 mérkőzést rendeznek. Megvan a pontos program.

A folytonosság az Ágyúsok fegyvere, öt éve együtt dolgozó maggal vágnak neki az első nemzetközi idényüknek

Az első nemzetközi idénye előtt álló Háromszéki Ágyúsok gőzerővel készül történelmi, első Erste Liga szezonjára. A narancs-kék mezesek május eleje óta hangolnak a küszöbön álló kihívásokra, a keret magja a jeges edzéseket is elkezdte Csíkkarcfalván.

A cseh juniorbajnokságot kétszer is megnyerő fiatal magyar védő érkezik a GYHK-hoz

Fiatal magyar játékossal erősítette meg keretét a Gyergyói Hoki Klub: a 20 éves Horváth Alex a piros-fehéreknél folytatja pályafutását. Egyelőre egy szezonra kötöttek szerződést, de Szilassy Zoltán hosszabb távon is számolna vele.

Újabb GYHK-sztár költözött Brassóba

Miután Konsta Mesikammen és Matias Haaranen átigazolását már korábban bejelentette a Brassói Corona, kedden Owen Williams szerződtetéséről adott hírt a Román Kupa- és Szuperkupa-címvédő. Nem kérdés, a következő szezonban minden trófeát besöpörnének.

Hazatérő tehetség és két hosszabbítás – tovább építi keretét a Brassói Corona

Folytatja keretének kialakítását a Brassói Corona jégkorongcsapata. A Cenk alatti együttes visszacsábította a 19 éves Máthé Zsoltot, emellett szerződést hosszabbított Kovács Előddel és a kanadai hátvéd Evan Wardleyvel is.

Már jégen edz a gyergyói játékosok egy része, a GYHK teljes kerete hétfőn indítja a közös munkát

Elkészült a jég a Remete Ice Arénában, a Gyergyói Hoki Klub hazai játékosai már ki is próbálták a korcsolyákat. A csapat többi tagja a napokban jön meg Gyergyóremetére, hétfőtől indul a közös felkészülés. Edzőmeccseket idén nem terveznek.

A GYHK újabb kulcsemberét szerezte meg a Brassói Corona

Újabb meghatározó játékosát veszítette el a Gyergyói Hoki Klub a nyári átigazolási időszakban. Öt sikeres idény után távozik a csapattól Matias Haaranen, a finn származású román válogatott hátvéd a rivális Brassói Coronához szerződött.

Antal László: szeretnénk bebizonyítani, hogy helyünk van az Erste Ligában

A Háromszéki Ágyúsok történetük legnagyobb kihívása előtt állnak, a hamarosan rajtoló idényben már az Erste Ligában is bizonyíthatnak. Antal Lászlóval a nyári munkáról, az előttük álló kettős terhelésről és a csapat várakozásairól beszélgettünk.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!